Kiderült, miért érdemes rendetlennek lenni
Előfordul, hogy nagy felfordulás van a lakásban? Át kell lépni a ruhákat a padlón, amit, majd ma összeszedünk vagy inkább majd holnap?
Eláruljuk, miért is jó, ha egy kicsit szétszórtabbak vagyunk a kelleténél.
A rend is jó és a rendetlenség is?
Szakértők szerint a rend segíti a gondolkozást és a koncentrációt, emellett csökkenti a stresszt és boldogabbá tesz. Ez meg is állja a helyét, de csak bizonyos problémák „megoldásánál”. Ezzel szemben a rendetlenség segít kreatívabban gondolkodni.
Rendetlenek előnyben?Egy kutatás során azt próbálták kideríteni, hogy pontosan hogyan változtathatja meg a viselkedésünket a rendezett, illetve a rendetlen környezet. A kísérlethez önkénteseket kértek meg arra, hogy különböző kérdőíveket töltsenek ki.
Egyik alkalommal rendezett környezetben tették ezt meg, a másikban viszont nagyon rendetlenben. A résztvevőkkel emellett tudatták, hogy a kutatást szervező labor rászoruló gyermekeknek adományoz könyveket és játékokat. - derült ki a hazipatika.com cikkéből.
A rendezett környezetben lévők: szívesen járultak hozzá az adományokhoz és nagylelkűbbek is voltak.
A rendetlen környezetben lévők: sokkal kreatívabbak voltak, érdekesebbeket válaszoltak, mint az előző válaszadók. Ennek fényében kijelenthető, hogy a rendetlen körnezet serkenti a kreatív gondolkodást és a megszokottól való eltérést. A rendezett környezet ezzel szemben a tradíciók felé irányítja az embereket, növeli a nagylelkűséget és az egészségesebb életmódra való törekvést.
Forrás: blikkruzs.blikk.hu