Ki lehet heverni a viszonzatlan szerelmet?

Miért nem kellek neki? Ez a kérdés dübörög minden reménytelenül szerelmes férfiban és nőben, már ha egyáltalán eljutottak a távolból rajongástól odáig, hogy kiderüljön, tényleg bejönnek-e a másiknak. Mert addig nem érdemes azt hajtogatni, hogy „úgyis túl jó hozzám”, amíg ezt ki nem próbáltuk. Ha már szerelmesek vagyunk, legyünk bátrak és kreatívak is, hogy kiderítsük, vár-e ránk boldogság rajongásunk tárgya oldalán, tetszünk-e neki, sőt, azt is kideríthetjük, hogy milyen ember is ő, és érdemes-e üres óráinkat rá pazarolnunk.

Ha visszautasítottak

Nincs semmi veszve akkor sem, ha megpróbáltuk a közeledést vagy a kapcsolatot, és visszautasítást kaptunk. Legalább megszűnt az őrlődés, a bizonytalanság, nincs több kétség. Tegyük hozzá, hogy annyira nincs, hogy ettől a tiszta helyzettől nagyon szeretünk elmenekülni. Inkább hónapokig, évekig vágyakozunk, semmit sem téve, csak senki ne törje szét a piros szívecskés álombuborékunkat, a gondolatot, hogy lehetne esélyünk. Ha már kimondattak és eldöntettek a dolgok, nincs visszaút, bele kell nyugodnunk abba, hogy szerelmünk – legalábbis most – viszonzatlan marad. Hogy „de miért”? Csak. Ezerféle oka lehet, a lényeg a mondat végén lévő pont. Persze sokféle se veled, se nélküled kapcsolat vagy könnyű kaland van, akik hol felbukkannak az életünkben, hol eltűnnek belőle, de azért az egyértelmű nemet nem olyan nehéz észrevenni – ha hajlandóak vagyunk rá.

Nem érünk kevesebbet

A kudarc akkor lesz pusztító, ha szerelmi életünket összefonjuk az önbecsülésünkkel, és a másikon mérjük le, mennyit érünk. Egyetlen férfi vagy nő sem fokmérője annak, kik vagyunk, mennyire vonzzuk a másik nemet, mennyire vagyunk értékesek. Attól, hogy a piedesztálra emelt férfi nemet mond, mi még nem érünk kevesebbet, nem arról van szó, hogy nem voltunk elég jók hozzá. Persze, kényelmes ezt gondolni, de attól még nem ez az igazság. Az életünkben számtalan ember mellett haladunk el, kivel összejön a dolog, kivel nem, szerelmesek vagyunk, hiába, de ugyanennyien meg utánunk epekednek teljesen hiába. A végén pedig úgyis azok számítanak majd, akiket szerettünk, és akik viszontszerettek.

Szeretünk rajongani

Sok olyan nő és férfi él, akik pont a viszonzatlan szerelembe szerelmesek. Szeretnek rajongani, távolról csodálni valakit, mert így köré szőhetnek egy egész mesevilágot anélkül, hogy komolyan bele kéne bonyolódniuk egy kapcsolatba, vagy át kéne élniük az esetleges visszautasítást. Ha éppen nem érezzük késznek magunkat egy kapcsolatra, tökéletesen jól el tudunk fantáziálni filmsztárok vagy énekesek fényképeivel. Azért ha inkább csak plátói szerelmeket tudunk felsorakoztatni, rendre olyanokba szeretünk bele, akik messze élnek, foglaltak, vagy bármilyen módon elérhetetlenek, érdemes megvizsgálni a motivációinkat, gyerekkori mintáinkat, igényeinket, és kideríteni, mi akadályozza az igazi kapcsolat kialakulását. Addig pedig semmi baj azzal, hogy képesek vagyunk szeretni, aztán egészséges ideig gyászolni, majd továbblépni. Ez utóbbi azért is fontos, hogy észrevegyük azokat, akikkel igazi esélyünk van a boldogságra.

 Forrás: ridikul.hu