Keményen megbüntetett az élet: kínoz a bűntudat, örökre megpecsételte a sorsom, amit műveltem

Huszonévesen nagykanállal faltam az életet. A tanulás és a munka háttérbe szorult, inkább a bulizással és a fiúkkal voltam elfoglalva. Egyik vadul eltöltött hétvége után következett a másik, egymást érték a mámoros éjszakák. Ebben az időszakban csak egyetlen állandó párom volt, Csabi volt az egyedüli, akit igazán szerettem, de ez nem jelenti azt, hogy másokkal ne keveredtem volna kisebb-nagyobb kalandokba. Kínzott a bűntudat minden félrelépés után, de egyszerűen nem bírtam abbahagyni, szomjaztam a férfiak figyelmét. Élveztem, ahogy udvarolnak, ahogy futnak utánam, és azt is, ahogy mélyen a szemembe néznek, mikor végre megkaphattak.

A viselkedésemmel sok fájdalmat okoztam Csabinak, aki soha nem volt képes igazán haragudni rám, sőt mindig ő könyörögte vissza magát hozzám. Ő nem tudott megbüntetni, de ezt elintézte helyette a sors. Nem tudhatom kitől vagy hogyan, de az egyik felelőtlen estén összeszedtem egy betegséget. Nevét le sem írom, könnyen kitalálható napjaink legsúlyosabb nemi betegsége. Mikor megkaptam a diagnózist, egy világ dőlt össze bennem. Nem csak a betegség miatt, de azért is, mert tudtam: soha többé nem élhetem azt a laza és gondtalan életet, amit eddig.

Lejátszódott a szemem előtt a sok ostobaság, amit műveltem, a sok pasi, akivel dolgom volt. Talán a sors akarta így, hogy vége legyen annak az életmódnak. Csabinak képtelen voltam elmondani a bajomat, inkább szakítottam vele. És mindenki mással is. Az összes akkori barátomat, ismerősömet kizártam az életemből. Csak abban reménykedem azóta is, hogy senkinek nem adtam tovább – akkor még nem tudtomon kívül – a betegséget.