De arra is ügyelnünk kell, hogy ne aprózzuk el magunkat, mert ha mindig, mindenkinek meg szeretnénk felelni, minden kérésnek és hívásnak eleget szeretnénk tenni, akkor egyszer csak arra leszünk figyelmesek, hogy mindig csak rohanunk, nem élvezzük a találkozásokat, mert már azon aggódunk, hogy mindjárt indulnunk kell a következőre, vagy haza, mert még aludnunk is kell, hiszen holnap munka…
Éppen ezért érdemes szelektálni. Például ha csak egy hétköznap délutáni teára hívnak bennünket, azt nem baj, ha kihagyjuk, de egy szombat esti szülinapi bulira, ha tudunk, menjünk el. Vagyis: inkább a nagyobb eseményekre koncentráljunk, mint a kisebbekre – ez utóbbiak is fontosak, de ha éppen olyan életperiódusban vagyunk, hogy nem fér bele, inkább ezeket mondjuk le.
Viszont érzékeltessük a barátainkkal, hogy gondolunk rájuk! Küldjünk nekik kis, kedves üzeneteket, fotót magunkról az irodából – bármit, amivel tudatjuk a másikkal, hogy gondolunk rá, hiányzik, csak sajnos a személyes találkozásra nincs időnk, de eljön majd annak is az ideje.
Találkozzunk okosan!
Ha pedig eljött az ideje, mert ráérünk, és szórakozni vágyunk, írjunk időben mindenkinek, akivel csak találkozni szeretnénk, és hozzunk össze egy összejövetelt. Az sem baj, ha nem ismeri mindenki a másikat, majd megismerik egymást! Ha viszont van egy fix program, mondjuk péntek este hatkor mindig ugyanazokkal találkozunk már hónapok vagy évek óta, azt ha lehet, igyekezzünk megtartani a heti időbeosztásunkban, mert az nem spontán program, hanem rendszer, amiről tudnunk kellett a munkabeosztás alkalmával is.
És csinálhatunk olyan közös programokat is, amelyeket egyébként is megtennénk. Például ha a konditerembe tartunk, hívjuk oda egy barátunkat, vagy hívjuk át egy közös esti főzésre. Vacsorázni úgyis mindenki szokott, nekünk meg nem kell kimozdulni otthonról, vagyis időben ágyba kerülünk, és még a szociális életünk érdekében is tettünk valamit.
Forrás: ridikul.hu