Jelek arra, hogy kezdjük teljesen elveszíteni önmagunkat egy kapcsolatban

A sajátunkként éljük meg a másik problémáját

Az empátia alapvetően pozitív tulajdonság, ám ennek is vannak különböző szakaszai, hogy meddig normális és építő, és mikortól válik egészségtelenné, nemcsak nekünk, de párunk számára is. Vékony a határ, hogy mikortól lesz az együttérzésünk már túlzó, ezért érdemes odafigyelni rá. Ha teljes mértékben a saját problémánkként élünk meg mindent, ami párunkkal történik, az nemcsak magunkkal szemben romboló – hiszen kevésbé vagy egyáltalán nem fogunk önmagunkra koncentrálni –, de párunk életébe is csak több stresszt hozunk be.

Azt kérdezzük magunktól, „mi lett volna ha?”

Egy nagyon egyszerű jele van annak, ha az ember túl sokat invesztál egy kapcsolatba, a másik fél pedig egyértelműen nem, mindössze annyi, hogy folyamatosan azt kérdezgetjük magunktól, mi lett volna, ha nem csak azt tesszük állandóan, amit a párunk szeretne. Mi lett volna, ha már az elején kiállunk magunkért? Ha a válaszunk az, hogy féltünk a szakítás lehetőségétől, érdemes elgondolkoznunk a párkapcsolatunk tartósságán. Ha ugyanis olyan emberrel vagyunk együtt, aki tisztel, szeret minket és TÖRŐDIK VELÜNK, akkor nem várja el tőlünk, hogy minden úgy legyen ahogy ő akarja, ha pedig bekövetkezik az ellentetje, nem fog emiatt szakítani. Ha folyamatosan félnünk kell minden lépésünktől, nehogy szakítás legyen a vége, akkor ezt a kapcsolatot mi jobban akarjuk, mint párunk.

ÉN helyett MI

Apróságnak tűnhet, mégis sok mindent elárul beszédstílusunk arról, milyen kapcsolatban is élünk. Ha a tervekkel, álmokkal, érdeklődési körökkel és mondhatni mindennel kapcsolatban folyamatosan csak többes számban vagyunk képesek beszélni, egy idő után el fogjuk veszíteni az identitásunkat.

Forrás: ridikul.hu