Jegyesség: szerződött partner a párkapcsolatban

Az internetnek köszönhetően ma már szebbnél szebb és kreatívabbnál kreatívabb lánykérések történeteit olvashatjuk vagy nézhetjük. A szerelmes férfiak képesek táncolva, énekelve megkérni az imádott nő kezét, aki persze a legtöbb esetben semmiről sem tud. Van, aki spontán hozza meg a döntést, de olyan is akad, aki egy éven át készül a lánykérésre, hogy a pillanat emlékezetes legyen. Ugyanakkor ma már számtalan példát láthatunk arra, amikor a jegyesség túl sokáig tart, esetleg idővel felbomlik, vagy együtt marad a pár, viszont sosem házasodnak össze. Magától értetődő tehát a kérdés: van értelme a jegyességnek?

„A jegyesség számomra biztonságot jelent – meséli Tomi. – Ugyanúgy, ahogy az üzleti életben is egy szerződött partnerban jobban megbízunk, mint abban, akivel csak informálisan tenyérbe csaptunk.”

Vivi álláspontja is hasonló, bár női szemmel közelíti meg a kérdést. „A jegyesség lezárja a kiskapukat, egy nagyobb fokú elköteleződést jelent. A sima párkapcsolatból viszonylag könnyen ki lehet szállni – a jegyesség, pláne a házasság viszont azt jelenti, hogy végleg elköteleztem magam a másik mellett.”

Egy gyűrűvel kezdődik minden

A gyűrű már nagyon régóta a férfiak és nők között fennálló szövetség szimbólumaként szolgál. Története visszavezethető egészen az ókori Egyiptomig, de azt is érdemes tudni, hogy voltak idők, amikor nem csak ezzel jelezhették a férfiak nősülési szándékukat. Egy karkötő, egy kendő, egy nyaklánc vagy bármi más szolgálhatott jegyajándékként, amivel kimutatták a lány családja felé, hogy igényt tartanak rá. A XIX. században már egyre gyakrabban használtak karikagyűrűt, mely első számú kifejezőeszköze lett az érzelmeknek. Abban az időben egy lány több ajándékba kapott gyűrűt is viselhetett. Később a lány kiválasztotta, hogy melyik kérő a legmegfelelőbb, és csak annak a gyűrűjét viselte. Ettől a pillanattól kezdődően pedig „elgyűrűzött” lánynak nevezték. A lánykérés pillanatában a bal kezünkre kerül a kis ékszer, és ideális esetben házasságkötés után átkerül a jobbra.

Ma már a legtöbben azt hiszik, hogy a lánykérés csak akkor romantikus, ha a legváratlanabb pillanatban történik, de ez nem mindig van így. „Nem ért nagy meglepetésként, mert már régóta beszélgettünk az eljegyzésről, a gyűrűt is együtt terveztük meg, együtt mentünk az ékszerészhez. Azt is tudtam, hogy már elkészült, csak azt nem, mikor és hol fogja megkérni a kezem. Szerencsére ezt végül egy teljesen hétköznapi estén tette meg, amikor éppen vacsorát főztem – na, ez meglepett, és nagyon boldog voltam!” – részletezi a boldog menyasszony.

Álomból valóság… vagy mégsem?

Ha már megtörtént a mesébe illő gesztus, egyből záporozni kezdenek a kérdések: mikor lesz az esküvő, hol, hány vendégre lehet számítani, és a ruha? A legfontosabb talán mégis az, hogy mennyi ideig tartson a jegyesség. Viviék nem terveznek hosszú jegyességet. „Mi egy éven belül szeretnénk összeházasodni. Szerintem határidő szabása nélkül a jegyben járás komolytalanná válik, elveszti a jelentőségét.”

Egyesek szerint 1-2 év az ideális, mások viszont már pár hónap után kimondják a boldogító igent. Ugyanakkor a másik véglet is létezik, amikor olyan hosszúra nyúlik a várakozás időszaka, hogy már magát a lánykérést is elfelejtik. Ennek okaként valószínűleg sokan sok mindent jelölnének meg. A legtöbb esetben a probléma a pénz. Álomba illő esküvőt nem lehet aprópénzből szervezni, valahogy mégis a legtöbben erre vágynak. Munka minden mennyiségben azért, hogy egy vagyont költsünk az esküvőre. Jogosan merül fel a kérdés: megéri? Bizonyos pároknál az is fontos kérdés, hogy járjanak-e jegyesoktatásra. Van, aki ragaszkodik hozzá, mivel szerinte ezzel lehet igazán felkészülni a házasságra. Mások viszont irtóznak tőle. Tomi ez utóbbi csoportba tartozik. „Nem szeretnénk a kapcsolatunkról mélyebb, intim információkat egy harmadik személlyel megosztani, így nem szeretnénk jegyesoktatásra sem járni.” Ugyanakkor Vivi kissé újraértelmezi a kérdést. „Én tervezem, hogy kettesben tartunk magunknak jegyesoktatást, átbeszéljük a fontos kérdéseket, a lelki és fizikai jellegűeket is. Ugyan nagyjából tudjuk egymásról, hogyan állunk a gyermekvállalás, a közös anyagiak, a párkapcsolati határok kérdéseihez, de szerintem nem árt ezekről még az esküvő előtt részletesen is beszélni egy nagyot.” Ez abszolút érthető, hiszen ilyen fontos kérdéseket nem lehet elégszer átbeszélni, ha azt tervezzük, hogy együtt élünk le egy egész életet.

Tudni, mit akar a másik – és mi

A legfontosabb, ha tisztázzuk, hogy mit akarunk igazán az élettől. A párunk azért kéri meg a kezünket, mert szerelmes belénk, velünk akarja leélni az életét. Csak akkor szabad igent mondani, ha teljesen biztosak vagyunk a saját érzéseinkben, különben mindig lesz mire hivatkozni, hogy miért halogatjuk a lagzit. A mai világban kifogást találni az egyik legkönnyebb dolog, de lássuk be: számtalan olyan esetről hallunk, ahol sokévnyi együttlét és jegyesség után tönkrementek a kapcsolatok. Ennek az egyik oka lehet, hogy a ragaszkodást helyezzük az érzelmek fölé. Ha valakivel kényelmes és egyszerű együtt lenni, még nem jelenti, hogy vele sikerülhet a holtomiglan. Egy kapcsolatba kell a szenvedély, a kihívások, a közös küzdelmek, és ha az a bizonyos láng már a házasság előtt kialszik, akkor nem szabad erőltetni az esküvőt. A jegyesség egy nagyon szép és romantikus dolog, ami valóra vált álom lehet, ha a megfelelő férfi van mellettünk. De csak azért nem választhatjuk ezt az utat, mert félünk a magánytól vagy a társadalmi megvetéstől. Erős, független nők vagyunk, akik bármire képesek. Legyen a válasz igen, ha nem tudjuk elképzelni az életet a párunk nélkül, de legyen bátorságunk kilépni, ha a helyzet úgy kívánja.

Érdemes tisztázni, milyen lesz a közös élet, és az sem baj, ha maga az eljegyzés is szóba kerül, ahogyan Tomiék is tették. „Nem volt hirtelen döntés az eljegyzés. Hosszú ideig érlelődött bennem a gondolat, sokat beszélgettünk róla közösen is. Lassú folyamat volt, de ezalatt sziklaszilárddá vált bennem az elhatározás.”

 Forrás: ridikul.hu