Iszonyatos ajándékkal lepett meg az anyám a 18. születésnapomra. Hogy tehette ezt?

Sosem volt olyan a kapcsolatom az édesanyámmal, mint a kortársaimnak. Sosem voltak igazi anya-lánya programjaink, nem segített szépítkezni, nem beszéltünk meg olyan dolgokat, amelyeket normális esetben meg kellett volna. Igazából egyáltalán nem beszélgettünk egymással. A legjobb tudása szerint ellátott, volt ételem-ruhám, de nem igazán foglalkozott azzal, hogy ha én néha mást szerettem volna, mint amit ő a legmegfelelőbbnek tartott. De imádtam tanulni, az otthoni ridegségen éppenséggel a tankönyvek és az irodalom szeretete segített túljutni. A születésnapjaim teljesen átlagos napokként teltek, ha kaptam egy szelet sütit, már boldog lehettem. Ajándékra már nem futotta. Nem foglalkoztam ezzel, inkább olvastam, kevéske zsebpénzemen is könyveket vettem.

Aztán eljött a 18. születésnapom. Bevallom ez a nap nagyon izgatott, hiszen csak egyszer válik az ember nagykorúvá! Anyám nem várt meglepetéssel fogadott, egy borítékkal és egy nagy bőrönddel. Nem tudtam mire vélni a gazdagnak látszó „ajándékot”. Hamar kiderült: a bőröndben a holmijaim voltak, a borítékban némi pénz. Anyám csak annyit mondott: ideje, hogy elköltözzem, már felnőtt vagyok és ő nem akar továbbra is körbeugrálni engem. Mintha addig azt tette volna…

Elsírtam magam, mert éppen az érettségim előtt azt sem tudtam, hova mehetnék. Szerencsére a keresztanyám az első telefonhívásomra azt mondta, hogy meg se álljak, míg oda nem érek hozzájuk. A vizsgáim jól sikerültek, az egyetemre is felvettek, ahol a keresztanyám kijárta, hogy kaphassak ösztöndíjat és kollégiumot, ha nem akarok náluk maradni. Ők szeretnék. És tulajdonképpen én is. Majd kialakul. Csak az anyámat nem tudom megérteni.

Forrás: blikkruzs.blikk.hu