Inkább egyedül nevelem a gyerekem, semmint hogy azt lássa, ahogy az apja halálra issza magát

Évekkel ezelőtt, a barátaim már akkor szóltak, hogy a párom kissé sokat iszik. Abban bíztam, hogy csak valami alkalmi dolog ez. Szentül meg voltam győződve, hogy a kedvemért leteszi a poharat. Megszületett a gyerekünk, és én nem igazán tudtam rá figyelni, ezt rosszul viselte. Az alkohol mindennapos vendéggé vált nálunk. Szerencsére nem volt agresszív, ha berúgott, de a passzivitása sem volt felemelő. Egyedül maradtam a napi teendőkkel, és éreztem, lassan elfogy az erőm. Egyedülálló anyaként éltem, akinek van egy lakója. Kértem, könyörögtem, hogy kérjen segítséget, de ő csak annyit mondott, hogy beszél a barátjával. Én azonban tudtam, hogy egy baráti beszélgetés rajta már nem tud segíteni. Szakemberhez azonban nem volt hajlandó elmenni. Váltig állította, hogy bármikor abba tudná hagyni, ha akarná. Csak éppen nem akarta. Ha valaki nem képes lemondani egy rossz szokásáról azért, hogy a családjával boldogan élhessen, akkor a másik fél tehetetlen. Többször is elmondtam: el fogom hagyni a babánkkal, mert ez az élet nekünk nem jó. Olyankor mindig fogadkozott, hogy megváltozik, de aztán minden kezdődött elölről. Két hete fogtam a holminkat és a gyerekkel együtt eljöttem otthonról. Szerencsére a szüleim házában van egy külön kis lakás, ahová beköltöztünk. Most valóban egyedülálló anyuka vagyok, de mégis felszabadultam. A párom egy józan pillanatában megkeresett, hogy menjünk vissza, kezdjük újra. De én ebben nem hiszek. Csak akkor lehetséges, ha elvonóra menne és meggyógyulna. És én ebben támogatnám őt, mellette lennék, de már nem tudok az alkohol démonja ellen küzdeni.

Forrás: blikkruzs.blikk.hu