Robert Sternberg, amerikai pszichológus szerint mindannyian másként éljük meg a szerelmet, noha annak összetevői azonosak. Sterneberg 1986-ban publikálta híres elméletét, melyet csak a szerelem háromszög-elméleteként ismerünk. Ez alapján a szerelem maga, három alappilléren nyugszik, ezek az: intimitás, a szenvedély, és az elköteleződés
Az intimtás tulajdonképpen az érzelmi komponens, magában foglalja azt, hogy szeretnénk közel lenni a másikhoz, kötődünk hozzá, feltárjuk magunkat előtte és megmutatjuk kik is vagyunk valójában, és persze azt szeretnénk, ha ez kölcsönös lenne.
A szenvedély a motivációs tényező, egy belső hajtóerő, melyet a fizikai vonzalom és a „szerelmesség” romantikus érzése vezérel. Ez az ösztönökről szól, a lángoló szerelem periódus, amelynek intenzitása nagyjából 2 év után alább hagy.
Az elköteleződés a kognitív komponens, ami azt jelenti, hogy mindez egy részről fejben dől el. Vagyis, hogy meghozzuk-e azt a döntést, hogy megtaláltuk a társunkat és a többi lehetséges partner-jelöltet a továbbiakban elutasítjuk.
E három tényező keverékeként hét szerelemtípust is megkülönböztetünk. Lássuk, melyek ezek!
1. Nem szerelem
Ez esetben egyik komponens sincs meg a három közül. Sem szenvedély, sem intimitás, sem elköteleződés. Ilyen lehet egy kihült kapcsolat, pl. egy olyan pár, ahol az egyik fél már valaki mást szeret, de őszinte sem tud lenni a másikkal. Teljesen máshol jár, minden vágya, hogy békén hagyják, és engedjék el.
2. Szeretet
Meg van az intimitás, de nincs motiváció az elköteleződésre és a szenvedély is alacsony szintű. Ez a típus gyakran szakítás után szokott fenn állni. A vágy kihunyt, jobb egymás nélkül, de azért szeretjük egymást. Egy életen át kapcsolatban lehet két ember, ha sok mindent megéltek már együtt, de életük útja mégis kétfelé ágazott. Nincs elvárás, nincs szemrehányás, ha hosszabb idő telik el két találkozás között, azonban mindig nyíltak és őszinték tudnak lenni egymással.
3. Fellobbanó szerelem
Erre a kapcsolatra valóban a lángoló szenvedély a jellemző, ez a komponens a domináns. Ugyanakkor az intimitásigény és az elköteleződés szintje alacsony. Ezek azok a kapcsolatok, főleg a korai párkapcsolatok esetén, ahol a testiség, a vágy és a másik iránt vonzalom mindennél erősebb, de szó sincs arról, hogy életre szőlő társat keressünk.
4. Üres/Kihűlt szerelem
Itt is csak egy összetevő működik igazán, méghozzá az elköteleződés. Erre mondjuk azt, hogy valaki beleragadt egy kapcsolatba, ugyan nincs már szenvedély és vonzalom, intimitást sem élnek meg egymással a felek, mégis elkötelezettek a kapcsolatban maradás mellett.
5. Romantikus szerelem
Ennél a típusnál már két komponens megvan. Az intimitás, a közelség, a vonzalom és a szenvedély érzése erős, csak épp az elköteleződés nincs meg, vagyis a felek nem terveznek egymással hosszú távra. Példa lehet erre, ha valamelyikük nehezen adja fel a saját életét, önállóságát, mert fél, hogy egy komoly kapcsolatban túl sokat kell változnia/változtatnia.
6. Társszerelem
Ezt a típust baráti szerelemnek is nevezzük, mégpedig azért mert ez esetben a kapcsolati valóban baráti tényezőkön alapul. Megvan a szilárd elköteleződés, az intimitás szintje magas, hiszen a felek vágynak egymás közelségére, de szenvedély és testi vonzalom nincs. Ez jellemző lehet például a hosszabb ideje együtt levő párokra, ahol mondjuk férj és feleség jól összeszokott párost alkot, de szenvedély tüze már kissé kihunyt köztük.
7. Vak szerelem
Ez esetben a szenvedély szintje olyan magas, hogy a felek gyorsan az elköteleződés mellett döntenek, noha valódi intimitás még nem tudott kialakulni köztük. Ilyenkor történnek a hirtelen felindulásból elkövetett házasságok, ahol a felek, csak jóval később döbbenek rá, hogy tulajdonképpen alig ismerik azt, akik mellett reggelente felébrednek.
8. Beteljesült szerelem
Szentimentálisan mondva, ez az igaz szerelem. Mindhárom elem jelen van, méghozzá egymással egyensúlyban. A pár magas szintű intimitást él meg, erőteljesen kötődnek egymáshoz, és magas fokon elkötelezettek a kapcsolat hosszútávú fenntartása iránt, illetve a kettejük közti szexuális vonzalom erőteljes.
Sternberg szerint ez nagyon ritka, és ha ki is alakul, az esetek többségében csak rövid távra szól, mivel a szenvedély a hosszú távú kapcsolatokban idővel lecseng, így annak fenntartásán tudatosan kell dolgozni. Ezért halljuk annyit, hogy „egy kapcsolatért dolgozni kell”.
Forrás: ridikul.hu