Ijedős a gyerek – mihez kezdjünk vele szülőként?

Meddig tekinthetjük „normálisnak” a túlérzékenységet?

„Nehéz erre a kérdésre válaszolni. A felnőttdiagnózisok kapcsán is nagyon fontos tényező az, hogy egy adott személy mennyire képes a saját életvitelét folytatni a tünet mellett (önállóan élni, dolgozni stb.), illetve mennyire van szenvedésnyomása, azaz mennyire zavarja őt ez a probléma. A gyerekek esetében, főleg ovisoknál, kisiskolásoknál nem igazán beszélhetünk arról, hogy mennyire zavarja ez őket, mert ők sokszor teljesen jól megvannak egy tünettel. Ők nem esznek céklát, vagy kerülik a csúszdát, vagy nem mennek közösségbe. Így sokkal fontosabb mérce az, hogy a felnőttek számára ez mennyire problematikus. Itt szó lehet a szülőkről, családról vagy a nevelőkről, pedagógusokról. Szóval ezt azért érdemes összességében nézni, mert lehet, hogy egy tünet pl. nem zavarja a szülőket (túlzott félénkség kortárs közösségben), de az iskolában hátránya származik belőle, akkor azért érdemes foglalkozni vele. Emiatt viszont nagy egyéni különbségek lehetnek: egy türelmesebb szülő/pedagógus lehet, hogy tovább próbálkozik, nyitottabb a gyerekre, és több ötlettel próbálkozik, elfogadóbb a mássággal, míg egy fáradt és frusztrált szülő hamar problémának él meg egy kevésbé problematikus tünetet. Érdemes szakemberhez fordulni, ha zavaró a környezet számára, ha másért nem, azért, hogy ha ez a normalitáson belül van, akkor segítse a szülőt, hogy elviselje, vagy tanácsadásssal kísérje, hogyan lehetne változtatni.

Az is fontos komponens lehet, hogy a gyereknek mennyire lesz hátránya a tünetből, vagyis mennyire lesznek következményei (pl. másodlagos problémák, mint kiközösítés, elmagányosodás stb.), vagy a személyiségfejlődését mennyire akasztja meg.”

Miért félünk ennyire a gyerek érzékenységétől?

„Minden időszakban vannak olyan félelmek, szorongások, amelyek kicsit valószínűbbek. Még ha nem is minden gyereknél jelenik meg nyíltan, de valamiért az jobban foglalkoztatja őket. Alapvetően az óvodáskorra jellemzőek a leginkább ezek a bogarak, és ennek nagy százaléka szerintem spontán eltűnik. Nem hajlandó, csak abban a bukósisakban oviba menni, amit karácsonyra kapott, vagy csak azzal a kanállal enni, vagy furcsán néz, ha anyának új frizurája van, mert ismeretlen. Ezek mind elfogadhatóak. A félelem egy része szerintem abból adódik, hogy az utóbbi években nagyon előtérben van az autizmus spektrumzavar mint diagnózis, és sokan beszélnek róla, nem szakemberek is, és téves félelmeket gerjesztenek, ugyanis az autizmus egyik tünete lehet (nem mindig van jelen náluk, nem fő tünet, és a tünet jelenléte meglehet autizmus nélkül, szóval tényleg pusztán emiatt nem kell izgulni) az, hogy az új dolgokat nehezen kezeli, és sok szokása van, amiből nem enged: ugyanaz a ruha, ugyanaz az útvonal stb. De az autizmusnál több más tünetnek kell együtt lennie ahhoz, hogy diagnózist kapjon, és a hátterében más motívum áll. Az ovisoknál általában arról szól, hogy valami bizonytalanságot, félelmet, szorongást okoz nekik, és az ismert, biztos dolgok megnyugtatják. Az oviban sok változás történik, és jó, ha vannak kiszámítható dolgok. Például a plüssmaci, ami nélkül nem hajlandó elindulni sehova.”

Mit tehetünk szülőként?

„Amíg csak egy-egy ilyen terület van, amihez alkalmazkodni kell, addig szerintem érdemes tiszteletben tartani a gyermek érzékenységét, mivel ez ad biztonságot, kellemes érzést neki. Ha csak egy-két olyan étel van, amit kerülni kell, vagy azért van több ruhadarab, amit hajlandó hordani, és azért látható ebben valami változás pár hónapon belül, akkor csak el kell viselni. Olyan is előfordul, hogy csak az egyik vagy másik szülőtől fogad el valamit, vagy bizonyos személyt kerül. Rövid ideig való fennállása (azért ez is lehet több hónap) türelmet, kicsit hosszabb idejű fennállása apró változtatást igényel, és ha zavarja a hétköznapi életet, vagy nagyon hosszan van jelen, akkor szakembertől érdemes megkérdezni.”

Sokan úgy gondolják, kényszerítéssel „megoldhatók” ezek a helyzetek

„A kényszerítéssel csak a szorongást erősíti a szülő. Így az adott területhez, ételhez, személyhez még inkább a negatív érzések, félelem fog kapcsolódni. Még akár a kényszerítővel való kapcsolata, bizalma is megtörhet, ami ha anya-apa személye, akkor akár általánosabb szinten is megjelenhet, és járhat egyfajta bizalmatlansággal a felnőttek, emberek felé.

Persze ettől még lehet felajánlani, megkínálni, megmutatni, fokozatosan bátorítani, alkut kötni… vannak lehetőségek. Ami fontos, hogy legyen alternatíva, ami biztonságot ad a gyermeknek, vagyis ha ő megküzd a félelmével egy falat céklával szemben, akkor közben legyen ott a szülő, aki bátorítja, és a hős harcost látja meg benne, nem pedig a hisztis gyerek leuralását (‘végre az van, amit a szülő akar’).”

Forrás: ridikul.hu