Így tartsd ébren egy párkapcsolatban a tüzet!

Aztán idővel - persze nem egy időben - lecseng a kezdeti lelkesedés, szétoszlik a rózsaszín köd, repedezni kezd az álomvilág, és ismét teljes valójában látjátok az életet. De vajon hogy lehet ilyenkor újraéleszteni azokat a romantikus folyamatokat, amelyek az elején még intenzívek voltak? Szerintem ehhez két dolog szükségeltetik:

Parázs és távolság

Az talán nem meglepő, hogy belső lángolás nélkül nem lesz újból szenvedély, de az furcsának tűnhet, hogy a képlet másik komponense a távolság - hiszen ez egy negatív érzés. Én mégis úgy gondolom, hogy olykor el kell távolodni egymástól, és meg kell tanulni eltűnni egy kicsit. Így lehet kicsalogatni a hiányérzetet a másikból - és saját magadból is.

Hiszen a hiány olyan, mint az éhség: csillapíthatatlan, nem elnyomható, felemésztő vágyakozás. Ezt kell ébren tartanod a párodban.

Ez egy tudatos trükk, ami bizonyára nem idegen a számodra, ha érezted már azt, hogy valaki még akkor is a fejedben járt, ha nem akartad. Magad mellé képzelted, mikor elhaladtál egy kirakat mellett, és a tömegben is az ő arcát vélted felfedezni. Benned volt teljes egészében, reggel a tükörben, esténként elalvás előtt, de még egy pohár vízben is. Minden apró emlékmorzsa megmozdult benned, mert valamiről mindig eszedbe jutott...

Mindannyian tudjuk, hogy hiányolni csak azt lehet, aki már a tiéd volt egyszer. Azt a személyt, aki mindenestül neked adja önmagát, így észrevétlenül szivárog be az életedbe, a lényedbe. És egy napon azon kapod magad, hogy akkor is a füledben cseng a hangja, mikor nincs veled, hallod a véleményét a fejedben, és a távolléte folyamatos nyomás alatt tartja a mellkasodat - de a mellkasoddal ellentétben a hiányérzetet nem lehet lenyomni.

Olyan, mint egy levegővel teli palack, amit bárhogy is próbálsz víz alatt tartani, újra és újra felbukkan. És az a legszomorúbb, hogy a hiány okozóját senki mással nem lehet pótolni. A kirakóst is csak odaillő darabkákból vagy képes kirakni, nem oda illő részekkel hiába is kísérleteznél

Aki utánad vágyakozik, fél embernek érzi magát nélküled. Nem találja a helyét, szomjazik a hiánytól. Kiüresedett lélekkel jár-kel a világban, és hiába próbálja elterelni a gondolatait pótcselekvésekkel, ez puszta ámítás. Mert bár az élet zajlik körülötte, nem tudja kizárni azt a belülről emésztő érzést, ami tizedére csökkenti a figyelmét, ami zsibbasztóan hat minden sejtjére. A színek szürkébbek, a világ fekete-fehér lesz, és valahogy semmi nincs a helyén.

De ne csak fizikális értelemben gyötörje az üresség: tapasztalja meg azt is, hogy szólni akar hozzád, de te nem vagy ott. Szembesüljön a ténnyel, hogy nem szeretné megosztani a gondolatát mással, mert az kizárólag neked szól.

Ezt csak az érezheti, akinek a társa nincs mindig jelen - sem fizikálisan, sem lelkileg. Fel-felbukkanó, húsba maró hiány kell ahhoz, hogy értékelni tudja mindazt, amit a kezében tart. Így lobban újra a szenvedély lángja, hiszen a felismerés mindent megváltoztat: a pillanat, mikor ráeszmélsz, hogy nincs ott a másik egy karnyújtásnyira. Ekkor válik egy csapásra a megszokás tiltott gyümölccsé.

Éppen ezért, ne akarj folyton jelen lenni! Tanulj meg hiányozni! Mert vékony a határ az éppen elég és a már sok között. De ha ügyesen lavírozol, akkor mindig felértékelődik a jelenléted, és nagyobb örömmel fogjátok megélni a "most"-ot. A mai világban mindent megkaphatunk, amit csak szeretnénk. Minden azonnal ott van, még csak a kezünket sem kell kinyújtani egymásért. Legyél te a kivétel! Hagyd, hogy vágyjon rád...

"A hiány, csak rajongóbbá teszi a szívet." (Nicholas Sparks)

Forrás: she.hu