Sokan sok mindent mondanak arról, mit tehetsz, ha válságba jutott a kapcsolatod. Igen ám, de mi van akkor, ha úgy érzed, nemcsak hogy oda jutott, hanem egy ideje már a feneketlen mély gödör sötét, hideg, undorító legalján vergődtök, mint két szárnyaszegett madár, és nem tudtok mozdulni onnan?
Nálunk nem volt opció, hogy harmadik felet (pszichológust, párterapeutát, reikki mestert, varázslót, stb.) vonjunk be, mert a párom hallani sem akart semmilyen terápiáról. Ha meghallja ezt a szót, olyan, mintha háborúval vagy börtönnel fenyegetném… szóval magunknak kellett kimászni abból, ahová jutottunk.
Először is tudatosítottuk magunkban, hogy nagyon rossz a helyzet. Ezt megbeszéltük, első körben elfogadtuk. Aztán azt is kimondtuk, hogy együtt akarunk maradni. Mert szeretjük egymást, csak valami félrement. Nagyon félrement.
Majd eldöntöttük: ha már ennyire gáz az egész, kezdjünk valami nagyon durvába, ami mind fizikailag, mind lelkileg igénybe vesz majd minket. Másnap nemes egyszerűséggel szétvertük a hálószobát: falat kapartunk, gletteltünk, tapétáztunk, festettünk. Két teljes napig csak pár órára álltunk meg, biológiai szükségleteinket intézni, és egy kicsit aludni. Mire végeztünk, hullafáradtan, festékesen, porosan, koszosan, szakadtan álltunk egymással szemben. A testünk leharcolt volt, a lelkünk viszont újra csordultig megtelt a másik iránti szép érzésekkel. Akkor mondtam ki magamban hosszú idő után újra, hogy mennyire szeretem ezt az embert, és mennyire vele akarok maradni. Csak vele.
Mi ketten csak egymásra számíthattunk ebben a két napban, egymást segítettük, támogattuk, miközben rengeteget beszélgettünk, szitkozódtunk, röhögtünk. Amikor a vége előtt két tapétacsíkkal fogyott el a festék, akkor már sírva…
A szoba azóta is alakul, mert néha szekrényt bontunk, néha tévét szerelünk fel, néha meg csak úgy random átrendezzük. De már kevésbé terápiás céllal, inkább azért, mert élvezzük, hogy jól szórakozunk. Mi, együtt. Igen, még ezen is…
Forrás: ridikul.hu
Facebook
Pinterest