Igaz vagy hamis? Ha nem lelkizünk rendszeresen, nem is szeretjük egymást!

- Egyszerűen nem értem. Mi van velünk? Mi van vele? Neki nem fontos a kapcsolatunk? - fakadt ki Panni az egyik este, amikor a csajokkal összeültünk. - Miért nincs neki igénye már arra, hogy beszélgessünk? Hogy megbeszéljük a helyzetet?

Vera, a másik barátnőm összenézett velem, majd megvonta a vállát.

- Engem ne kérdezz! - emelte fel védekezően a kezét. - Én szingli vagyok. Velem senki nem lelkizik esténként, max. Zsemle, a macskám hallgathatja a monológjaimat, ha egy pohárral többet iszom a kelleténél.

- De amikor együtt voltál Zsomborral, akkor mi volt? - erősködött Panni. - Akkor beszélgettetek nem?

- Nézd, Pannika, a Zsomborral való kapcsolatom több sebből is vérzett, és nem állíthatom, hogy a kommunikáció volt a legerősebb láncszem benne. Sőt, mondhatni, az a kapcsolat csak gyenge láncszemekből állt. Úgyhogy tényleg nem tudok segíteni neked ebben.

- És ti? - nézett rám feldúlt barátnőm. Éreztem, hogy kissé kiszárad a szám, így nagyot kortyoltam a gyöngyöző aperolból.

- Ti több mint tíz éve együtt vagytok, szinte sosem hallom tőletek, hogy gond lenne a kapcsolatotokkal... ti tuti rengeteget beszélgettek.

Sok beszédnek sok az alja

Bevallom, eddig sosem gondolkodtam azon, vajon eleget beszélgetünk-e a férjemmel. Mindketten Bakok vagyunk, s bár nem hiszek túlzottan a horoszkópokban, azt be kell látnom, hogy rendkívül hasonló a gondolkodásunk és a mentalitásunk. Éppen ezért, nálunk valóban kifejezetten ritkák az ölre menő viták és veszekedések, sőt a legtöbb komolyabb dologban gyorsan közös nevezőre jutunk, így nincs is nagyon mit kielemeznünk egy-egy mély beszélgetéssel. Persze, nálunk is vannak apró-cseprő viták, mint amilyen a „Miért nem dobtad a koszos zoknidat a szennyestartóba?" vagy a „Minek vetted meg a hetvenkettedik cipőt, így sem férünk el a gardróbban?", ám ezek olyan összezörrenések, amelyek – szerintünk – nem igényelnek hosszas elmélkedést.

Szerelmünk hajnalán persze mi is sokat beszélgettünk, sőt! Emlékszem néhány húzós lelkizésünkre, meg arra, amikor megbeszéltük, ki mit vár el egy párkapcsolatban. Meg persze most is beszélgetünk, de

valahogy nem érzem, hogy válságba jut a kapcsolatunk, ha nincs meg a heti négy óra komoly, lelki tusa.  

De úgy tűnik, ebben is sokfélék vagyunk – legalábbis, ahogyan Panni arcát elnéztem.

- Nos? - kérdezett rá nyomatékosan újra. - Ti mennyit szoktatok egy héten beszélgetni?

- Most erre mit mondjak? - sóhajtottam végül.

- Hogy érted, hogy erre mit mondjál? Hát azt, ami a valóság. Ugye, ti minden héten beszélgettek?

- Persze, beszélgetünk, elvégre nem vagyunk némák. De az, amire te gondolsz, az a mély lélekbúvárkodás... az nálunk nincs.

- Mi az, hogy nincs? Nem beszélitek át, hogyan érzitek magatokat, mi fáj, mit szeretnétek másképp?

- Hát... nálunk ez nincs porondon. Ha valami nem stimmel, azt persze megvitatjuk, de nem is emlékszem, mikor volt utoljára ilyen... Mi inkább a jövőt szoktuk megtervezni, hogy hova szeretnénk eljutni X év múlva és ahhoz mit kell most tenni. De tudod, mi Bakok vagyunk – fűztem hozzá gyorsan Panni értetlen arcát látva.

Tudtam, hogy neki fontos a folyamatos lelkizés és valószínűleg nehezen tudja befogadni, hogy nem mindenkinek lételeme a lélekmasszázs.Talán Gyurinak, a párjának sem... A kérdés csupán az, hogy vajon az ilyen kapcsolatok, ahol két ember ennyire eltérő mentalitású, mennyire életképesek hosszú távon?

Forrás: she.hu