Olvassuk a könyvekben, látjuk a filmekben, és halljuk a barátnőtől vagy egy munkatárstól. Mindenki ismer legalább egy olyan embert aki csalt, vagy akit megcsaltak. Ha ez utóbbival sodor minket össze az élet, kellemetlenül érezzük magunkat. Az egyik véglet, hogy együttes erővel utáljuk a hűtlen felet. A másik pedig, hogy megpróbálunk nyugtatni, vigasztalni, és nem erősíteni a gyűlöletet. Sosem könnyű, pláne, ha mi vagyunk az áldozat.
A lebukás utáni pillanat
Amikor szembesülünk a csúf igazsággal, olyan, mintha kirántották volna a lábunk alól a talajt. Minden, amiről eddig azt hittük, hogy ismerjük, értelmét veszti. Mintha lebegnénk, és fogalmunk sem lenne, hogyan tovább. Ezután kezdődik csak a neheze, fel kell dolgozni a történteket. „A feldolgozás egy folyamat, amelynek a kimenetelét nagyban befolyásolja, hogy egyszeri vagy többszöri történés volt-e, hogy van-e rá magyarázat a hűtlen fél részéről, hogy történt-e bocsánatkérés, illetve hogy igyekeznek-e a felek átrágni magukat a történteken és megértést vinni belé” –meséli Mátyás Kinga pszichológus. Számtalan kérdés merül fel egy ilyen esetben. „Tipikusan a másikat szoktuk hibáztatni, vagyis a megcsaló félt. De az is előfordul, hogy a megcsalt fél mindenben magát hibáztatja. Valójában egyik taktika sem célravezető. Ilyenkor a kapcsolati dinamikát kell megvizsgálni, vagyis azt, hogyan jutottunk idáig. Miből lépett ki a másik? Mi az, amit keresett? Mi az, amit nem kapott itt meg? Mik voltak a jelek, amik mutatták, hogy ő nincs jól a kapcsolatunkban? És én miért nem akartam látni ezt? Mi volt a nyereségem abban, hogy homokba dugjam a fejem, és ne lássam a jeleket? Esetleg van-e nekem nyereségem ebben a helyzetben, mert én lehetek a ‘szent áldozat’, és így manipulálhatom a másikat?”
Nagyon nem mindegy, hogy mikor történik
A feldolgozásnak van egy, a gyászra jellemző folyamata. „A gyász tulajdonképpen a veszteségre adott lelki, mentális reakció. Valójában minden veszteségre egy gyászfolyamattal reagálunk. Mindannyian keressük a biztonságunkat a kapcsolatainkban is. Egyik nagy pszichológusunk szerint a születésünk egy óriási trauma, mert kikerülünk az anyánkkal való testi, lelki egységből, és egész életünkben ennek az egységnek a helyreállítására törekszünk. Kapcsolatainkban ezt a szimbiózist, egységet akarjuk megélni. Ha ebben történik a hűtlenség, az óriási törést okoz. Szerelmi kapcsolatainknak több szakasza van, és nagyon nem mindegy, hogy mely szakaszban történik a másik fél hűtlensége. Amint említettem, ha a szimbiózisban történik, az értelemmel sokkal nehezebben megdolgozható, mint mondjuk a differenciáció vagy a megmérettetés szakaszában, mert akkor nem olyan mélyen vagyunk a kapcsolatban. A ‘megcsalva lenni’ állapot mindannyiunk önértékelését megtépázza, és óriási érzelmi hullámvasútra kerülünk” – részletezi Kinga.
Ássunk mélyre magunkban is!
Sokan szeretnénk hallani azt a biztos módszert, amellyel feldolgozhatjuk ezt az élethelyzetet. De sajnos ki kell ábrándítani saját magunkat. „Nincs recept a feldolgozásra, a megbocsátásra. De az biztos, hogy nagyon mélyre kell ásni önmagunkban és a kapcsolatunkban. Oda kell fordítani a tekintetünket, és látni kell saját gyengeségeinket, a másik gyengeségét és a kapcsolat hiányosságait. Ez legalább olyan fájdalmas, mint a megcsalatás ténye. Igazi megbocsátás értelmi, érzelmi átdolgozás eredményeként jöhet csak létre. Tulajdonképpen a megcsalt fél magának is meg kell hogy bocsásson, amiért nem látta, amit kellett volna, amiért esetleg naiv volt, és fel kell vállalnia a maga részét ebben a történésben. Ha nem látja meg és ismeri el saját részét, nem lehet megbocsátani.” Ez persze nem azt jelenti, hogy a megcsalt fél a hibás, csupán tudnunk kell felismerni a hűtlenség okát. „Legjobb taktikának azt tartom, ha meg akarják közösen érteni, miről is szól a megcsalás, ami tulajdonképpen egy tünet. A kapcsolat tünete, de nemegyszer egyéni patológia is lehet benne. A hibáztatás és önmagam áldozatként való beállítása nem jó módszer.” Ismerjük fel a miérteket, és ha kell, emelt fővel lépjünk tovább!”
Forrás: ridikul.hu
Facebook
Pinterest
