Közzétehetnénk, de nem szeretnénk, mert nem csak ez az egy kering a neten, tucatnyi hasonló felvétel készült már és került fel az online térbe. Sok közös pont van bennük és rengeteg agresszió. De ami igazán közös bennük, az, hogy rendszerint nem a hűtlen férj, hanem a szerető, a hűtlenkedésben partner, a közreműködő nő húzza a rövidebbet.
A nő kapja a nagyobb verést. Őt támadják többen. Ellene irányul általában a nagyobb, eszeveszett indulat.
A szóban forgó videóban a nők lerugdossák az ágyról, a férfiak pedig videózzák vadul a meztelen szeretőt. Néha a hűtlen férj is képbe kerül, de korántsem akkora elánnal megy ellene a csata, és nem olyan hosszan. Nem alázzák meg úgy (vagy sehogy), míg a (szerető) nő fizikai-lelki terrort él át.
A kérdésünk nagyon egyszerű. Miért?
Miért van az, hogy az ilyen jellegű árulásnál jellemzően nem az árulást elkövetőre haragszanak igazán a megbántott, megcsalt, elárult nők, hanem a csábítóra. Aki lehet, nem is tetszelgett egy pillanatra sem a csábító szerepében, lehet, őt csalták érzelmi kelepcébe. Lehet, éppen a hűtlenkedő férfi volt az, aki hihetetlen erőbedobással vette rá a kapcsolatra/aktusra a nőt. De ha mégis minimum kölcsönös volt a vonzás és közös a „bűn”, akkor is erősebb az ítélkezés és a közvetlen agresszió a nő iránt.
Mintha mi, nők nem mernénk igazán haragudni a hűtlen férfira
Mintha folyton mentséget keresnénk, felmentést számára. Mintha a veszteség nagyobb lenne akkor, ha szembe kell nézni azzal, hogy a saját párunk is hibás lehet. Mintha menekülő útvonalat adnánk azzal, ha indulatainkat nem felé irányítjuk. Mintha ez egyféle önvédelem lenne. Mert ha a „csábító nő” az egyedüli bűnelkövető, akkor nem kell valódi kérdéseket feltenni a férj felé és abból fakadóan aztán magunk felé, hogy mi történt valójában? Mi volt az ok? Van-e szerepünk abban, hogy a hűtlenség megtörtént? Van-e mulasztásunk a történetben?
Félreértés ne essék, van az úgy, hogy egyszerűen csak ILYEN a férfi és akkor is hűtlenné válik, ha mi erre háttérokot nem szolgáltattunk. Esetleg lecsapott egy helyzetre, kihasznált egy helyzetet, addig járt a kútra, vagy éppen hogy kereste az ilyen lehetőséget, egy helyzetet se hagyott/hagyna ki és úgy tudja, hogy ez jár neki. Elvégre a férfit elemi ösztön hajtja. Ősi szükségletek tombolnak benne és pont. (Vagy nem?) És akkor legalább önmagunkat felmenthetjük.
De még mindig marad a kérdés, hogy miért a női szerető bűne nagyobb általánosságban mindenki szemében?
Vagy ez egyszerűen csak az emberi természetből fakad, a gyengébbet könnyebb, jobb bántani?
Esetleg valóban menekülő útvonal a szerető (nő) pellengérre állítása, egyedüli hibássá kikiáltása, mert a férfi, a férj netán egyben családapa is. A pénzkereső. Bástya. Aki egyébként jó ember, vagy mi. Példás az élete. És előfordulhat, hogy tényleg szükség van rá abban a kapcsolatban, abban a családban.
Ha túl erős az indulat, esetleg köddé válik, és akkor nemcsak érzelmeink látják kárát annak a csúf epizódnak, de esetleg egy egész család egzisztenciája rámehet.
Létezik a 21. században, hogy ennyire megalkuvó, a nőkkel szemben ellenséges látásmód még mindig életképes lehet? Létezik, hogy egészséges kommunikáció helyett a cipőorr veszi át az uralmat egy ilyen jellegű párkapcsolati törésnél? Hogy az indulat erősebb a józan észnél? A bosszúvágy a hosszú távú gondolkodásnál és reális felelős keresésénél vagy a felelősségvállalásnál?
Facebook
Pinterest