Először is tudnunk kell, hogy a barátság két emberről szól, nem csupán rólunk. Persze vannak olyan felállások, ahol egyik fél nagydumás, a másik pedig pont hallgatag, aki szívesen végighallgatja barátja történeteit, de alapvetően kulcsfontosságú a türelem és az odafigyelés. Miközben beszélgetünk, nem ér máson gondolkodni, vagy unatkozni. Figyeljünk is oda arra, amit a másik mond, még akkor is, ha olyan régóta ismerjük, hogy már előre tudjuk, mi lesz a következő mondata. Mert az élet mindig tartogat meglepetéseket, és valószínűleg mi is hasonlóan kiszámítható előadók vagyunk.
Tartsuk meg, amit ígértünk
Senki sem hazudozik folyamatosan egy igazi barátságban, de csúsztatások bizony előfordulnak. Ha nagyon egyértelműnek vesszük barátunkat vagy barátnőnket, bizony elkéshetünk vagy elfeledkezhetünk egy találkozóról, esetleg olyan eseményre mondunk igent, amit szívünk szerint visszautasítanánk, s aztán nem is jelenünk meg. Őszintének lenni – nem kíméletlenül – sokkal kifizetődőbb, és inkább erősíti a barátságot, mint rombolja.
Ne vegyünk el többet, mint amennyit adunk
Léteznek ugyan egyoldalú barátságok, de ritkán tartanak sokáig. Ha azt vesszük észre, hogy a másik a pozíciónk, a pénzünk, két jól hallgató fülünk, vagy valami más haszon reményében cseverészik csak olyan lelkesen velünk, az elég kiábrándító lehet – ahogy a helyzet másik oldalán lenni is. S igen, előfordul, hogy az egyik barátra ideiglenesen több teher hárul, például vészhelyzet vagy lelki mélypont esetén, de a másik fél tudja, hogy ha ő kerül hasonló szituációba, vissza is fogja kapni ugyanezt a türelmet, kedvességet, bátorítást. Egyenrangú barátságokban a két fél ugyanannyiszor hívja, keresi a másikat, s ez nem jelent terhet senkinek. Még akkor sem, ha nagyobb a fizikai távolság, rengeteg lehetőség van, hogy így is megmaradjanak barátságaink – feltéve, hogy odafigyelünk rájuk.
Mutassuk meg igazi valónkat
Sok érzékeny, sérülékeny ember épít fel egy maszkot, vesz fel egyfajta rideg, megközelíthetetlen álarcot társas kapcsolataiban. Az igazán jó barátságok azonban őszinték, és a valódi énünkhöz kapcsolódva alakulnak ki. Ne féljünk megmutatni érzékeny oldalunkat szoros barátságainkban, hiszen azok így képesek elmélyülni. Egészen felszabadító lehet kibeszélni félelmeinket, gyengeségeinket, és együtt megoldást találni rájuk.
Irigység és túlzott elvárások
Úgy gondoljuk, barátnőnk sokkal szebb külsőt kapott az égiektől, szülei is normálisabbak, a családja tökéletes, az állása mesés, mi pedig mindig le vagyunk maradva mögötte minimum egy lépéssel? Vizsgáljuk meg, miért érzünk így! Olyan barátság ez, ami azon alapul, hogy bénaságunkkal folyamatosan tápláljuk a másik egóját? Vagy magunktól is állandóan összehasonlítjuk magunkat másokkal, s persze mindig mi vagyunk rosszabbak? Vajon miért csináljuk ezt? A leplezett, de tomboló irigység el is ronthatja a barátságot. Ugyanígy a túlzott elvárások halmaza is: ha azt gondoljuk, a másik társasága majd megment minket az unalomtól, a szeretetlenségtől, életünk gondjainak megoldásától, nagyon tévedünk. Egy barát igazi támasz, de nem lehet megmentőnk, és nem követelhetjük nyafogva még több idejét, energiáját. Főleg akkor nem, ha az évek elteltek, és családos, elfoglalt emberek lettek az egykori gondtalan kollégistákból.
Ne féljünk bocsánatot kérni
Ha hibázunk a barátságainkban, akkor általában kerüljük a nyílt konfrontációt, és lapulunk, mint nyuszi a fűben. Közben persze azon gondolkodunk, a másik megbocsát-e, az idő tényleg megold-e minden problémát, és hogy vehetnénk fel az elejtett fonalat úgy, mint ha mi sem történt volna. A válasz: sehogy. Meg kell tanulnunk őszintén bocsánatot kérni a másiktól, ha megbántottuk, és megbeszélni, hogyan folytatódhat jól ez a barátság. Az ilyen őszinte megbeszélések sok kapcsolatot megmenthetnek, csak ne féljünk felemelni a telefont, és azt mondani: sajnálom, elszúrtam, hogyan engesztelhetnélek ki?
Forrás: ridikul.hu