Házasságra készülünk, de a párom olyat csinál az anyukájával, amitől én teljesen kiborulok
Lehet, hogy felbontom az eljegyzést.
Egy éve költöztem össze 30 éves párommal, aki nemrég aztán megkérte a kezemet is. De az a helyzet, hogy nem hiszem, hogy ebből házasság lesz. Sőt, ha így folytatódik, inkább szakítás. A párom még mindig úgy viselkedik, mintha az anyukája szoknyája mellett élne. Ha bármi gondja van, hazaszalad megbeszélni. Nehéz ezt megszokni. Még a ruháit is az anyukájával mosatja ki! Igen, fogja a szennyest és „hazaviszi”, majd tisztán visszahozza a cuccait. Ez azért „vicces”, mert az én lakásomban élünk együtt, én pedig már évek óta gondoskodom magamról, szóval talán az ő ruháival is megbirkóznék… Egy szó, mint száz, szerintem ez nem annyira normális dolog.
Dr. Czíber Szonja szexológus:
Nem tagadom, hogy a leírtak nemigen tartoznak az egészséges kötődés kategóriájába. Azt kellene kideríteni, hogy miért nem érzi úgy a párja, hogy önben ugyanúgy megbízhat, mint az édesanyjában. Pláne, hogy feleségül is kérte. Úgy nem lehet az élet egy új szakaszába lépni, hogy továbbra is mindent az anyukájával, és nem a partnerével beszél meg.