Ha szeretsz egy nőt, őt vedd feleségül! Ne a másikat!

• Hogy lehet az Igazit nem feleségül venni?
• Hogy lehet, hogy aki a felesége egy férfinak, az ne a NAGY betűs Ő legyen?

Félreértés ne essék! Eszem ágában sincs azt állítani, hogy a feleségek többségére ez igaz lenne, - mármint, hogy ne ők lennének férjeik életének nagy szerelmei. Csak éppen túl gyakran hallom azt férfiaktól nosztalgiázás közben, hogy:

Bizony az a lány... az bizony, na AZ volt nekem az igazi!

És korántsem a feleségükről beszélnek, akivel már három csodálatos gyerekük van. Hogy a francba lehet ez? Nekem ilyenkor olyan érzésem van kicsit, mint amikor Mézga Paula felsóhajt: "Miért nem a Hufnágel Pistihez mentem feleségül?" Ilyenkor felmerül bennem: ez most akkor azt jelenti, hogy befuccsolt a házasság, mert a férfi rájött, hogy rosszul választott?

Tévképzet az egész?

Aztán persze az is lehet, hogy ez egész csupán egy túlmisztifikált dolog. Egyfajta agyon idealizálása annak a nőnek, akit végül valahogy elvesztettek. Mivel nem teljesedett be a szerelem, azt képzelhetnek bele, amit csak akarnak. Akár azt is, hogy az a nő lett volna az Igazi.

Egyfajta tiltott gyümölcsként sóvárognak a vágyott és elérhetetlennek hitt nő után. Miközben meg igazából nem is tudják, milyen lett volna vele együtt élni. Abban sem lehetnek biztosak, hogy az a kapcsolat valóban működött volna, és nem hánytak volna rémet egymástól az első hónap/év/évtized után. Csak a szemük előtt lebegő "mi lett volna, ha" képzelgések miatt túlértékelik a kihagyott lehetőséget.

Tovább megyek!

Rengetegszer hallom azt is, hogy a férfiak két kategóriába osztják a nőket: vannak a "feleség típusok", és vannak az "akikbe szerelmesek leszünk" nők.

Hát ez meg mit jelent? Tudjátok, mit érzek én e mögött? Mérhetetlen gyávaságot! Számomra teljesen elképzelhetetlen, hogy ne életem szerelme legyen majd gyermekeim apja. El sem tudom képzelni, hogy ne olyan férfihoz menjek feleségül, akivel valóban úgy érzem, a sors egymásnak teremtett minket.

A klasszikus macsó szindróma...

Persze lehet, hogy én vagyok túl naiv, meg álmodozó, meg romantikus meg ilyenek. És elismerem, hogy nem látok bele a férfiak induri-pinduri kis fejébe sem. Azt viszont látom, hogy ezek a pasik szembemennek azzal, amit valójában akarnak. És inkább elveszik azt a nőt, akit nem szeretnek, csak ne kelljen kilépniük a komfortzónájukból. Pontosabban azért, hogy ne kelljen feladniuk azt, amitől alfahímnek érezhetik magukat.

Mert bizony a szerelem lényege, hogy nem tudod kontrollálni, feloldódsz benne és magával ragad. De ez nem egyeztethető össze azzal a macsó, akcióhős férfiideállal, ami a fejükben él - hozzáteszem tévesen.

Oké... Mindannyian biztonságra törekszünk, és arra vágyunk, hogy legyen egy társunk, akivel együtt evezhetünk végig az élet tengerén - ez idáig világos.

Na de a biztonság mióta ellentétes a szerelemmel?

Ha egy férfi szerelmes egy nőbe, akkor miért nem érzi magát biztonságban mellette? És komolyan, jobb ebben a kiszámítható, kényelmes langyos vízben élni olyan valaki mellett, akit nem is szerettek? Jó, lehet, hogy talán még szeretitek is, de mindenképpen másképp, mint életetek szerelmét. 

Aztán persze mindenki meglepődik, amikor jön a "Boccccs, de nem működik, baby"- szindróma, és 3 szeretőt tartanak 3 különböző országban, 3 éven át.  

És ez sajnos nem csak a házasságokra igaz, hanem általánosan a mai kapcsolatok nagy részére is. Azt látom, hogy férfiak már egész fiatalon képesek bennragadni egy olyan kapcsolatban, amiben nem érzik jól magukat. Aztán összeköltöznek a nővel, akit még csak nem is szeretnek. Végül pedig halálra csalják a párjukat, mert túl gyávák ahhoz, hogy a kudarcot elismerve új életet kezdjenek.

Jobb ma egy nem működő, de biztos kapcsolat, mint holnap egy bizonytalan nagy szerelem. Na szép, mondhatom.

Jin és Jang hová tűnt?

Szerintem egy férfit csak egy nő tehet igazi Férfivá, és egy nőt is csak egy férfi tehet igazi Nővé. Legalábbis én nem tudom elképzelni, hogy attól lenne igazán boldog és elégedett egy pasi, ha az edzőteremben a haverjai azt mondják neki: Hű de fasza gyerek vagy, kisapám. 

Lehetünk álszentek és gondolhatjuk, hogy mi nők és férfiak nem egymásért vagyunk, de nem nálam. No, de persze nincs himbilimbi a lábam között, így nem tudhatom, ugye?  

Mindenesetre én azért hiszem, hogy léteznek még olyan férfiak akik el sem tudják képzelni az életüket egy olyan nő mellett, akivel csak megalkuvásból vannak együtt. Hiszem, hogy vannak férfiak, akiknek nem a lepotyogott, ütődött alma kell a talajról, hanem a legszebb, a fa tetejéről. Akkor is, ha azért magasra kell mászni.

Elegem van abból, hogy ez a világ és a rossz tapasztalatok arra bíztatnak mindenkit: jobb óvatosnak lenni, mint szerelmesnek. Sikk lett a csajodon átgázolni, semmibe venni és úgy bánni vele, mint egy cafat hússal... De helyette inkább merjünk szerelmesek lenni, és merjük viszontszeretni a másikat! 

Nem az az erős ember, aki falakat húz maga köré, sokkal inkább az, aki szívét kitárva bátran áll a jövője elé.  

Nem az az igazán férfi, aki nem mer viszontszeretni egy nőt. Sem az, aki a nőtől, akit szeret, inkább a világ másik végére menekül. Nem, Mucikáim! Az ilyen férfi csupán csak megfutamodott, és a nagy hímsoviniszta háborúban észre sem vette, hogy időközben ellőtték a tökeit.

Szerintem. Aki pedig nem hiszi, járjon utána!

Forrás: she.hu