Gyakran saját félelmeink rontják el a kapcsolatunkat

Az elhagyástól, magánytól való félelmünk nagyon megkeserítheti az életünk minden területét, különösen a párkapcsolatunkat. Ez a berögződés általában a gyerekkorunkból vagy korábbi tapasztalatinkból érkezik, és tudunk is tenni ellene, ha szeretnénk – így előzhetjük meg, hogy sérüljenek a jelenlegi kapcsolataink a múltbéli hibák miatt.

Jöjjünk rá, miért félünk annyira attól, hogy elhagynak minket!

Könnyen lehet, hogy múltbéli sérelem áll a háttérben, de a legvalószínűbb az, hogy gyerekkorunkig vezethető vissza az, miért rettegünk annyira az elhagyatottságtól. Ha egy szülőnk, akihez ragaszkodunk, otthagyta a családot, vagy nem kaptunk elegendő figyelmet és szeretetet a szüleinktől, ilyen következményekkel jár. Fontos, hogy megállapítsuk, honnan ered ez az irracionális félelmünk, ez az első lépés afelé, hogy irányítani tudjuk.

Fotó: Pexels/CCO License

Tudatosítsuk, hogy megérdemeljük a szeretetet!

Az elhagyott vagy elhanyagolt gyerekek agya gyakran leegyszerűsíti a helyzetet, és úgy működik, hogy ha a szülei nem foglalkoznak vele eleget, akkor leszűri, hogy nem méltó a szeretetükre. Ezt magunkkal cipelhetjük a felnőttkorba is, és arra szorulunk folyton, hogy másoktól kapjuk meg azt a szeretetet, amit nem adunk meg saját magunknak. Ez pedig nagyon jó recept a katasztrófára: ha folyton másoktól várjuk az igazolást, soha nem leszünk boldogok.

Ismerjük fel, miben nyilvánul meg a félelmünk!

Vegyünk egy jegyzetfüzetet, és fogalmazzuk meg, hogy melyek azok a viselkedési minták, amelyekben megnyilvánul az, hogy mennyire félünk. Talán nem engedünk közel magunkhoz senkit, talán a kapcsolatunkban próbáljuk meg irányítani a másik minden lépését, és elképesztően féltékenyek vagyunk mindenkire, akivel a másik jól érzi magát – ha ezeket képesek vagyunk felismerni, már tehetünk ellene, hogy megmérgezzék a kapcsolatot. Tudatosság kell hozzá, de megéri – csak mi javíthatunk a helyzeten!