“Félhét éves vagyok, van egy fiú szerelmespárom” – 30 év után felfedte magát Kata és Pocak

Kata és Pocak szerelme 1986-ban a Magyar Rádió egyik műsorában vált ismertté. A felvételt, ami kiállta az idő próbáját, Gáspár Sarolta készítette. Sok más gyereket is megszólaltatott a műsorban, de a Katával készült riport sokak szívét megérintette az évek során. A kislány csengő hangon, kerek egész mondatokban számol be óvodás szerelméről, Pocakról.

A felvétel azóta elterjedt a YouTube-on is, és mára már rengetegen ismerik a félhét éves Kata és Pocak történetét, akik az óvodában vallottak szerelmet egymásnak egy bokorban, és megígérték, hogy soha nem felejtik el egymást.

A történet szereplőiről azonban mostanáig semmit nem tudhattunk a nevükön kívül. Kata és Tomi (azaz Pocak) 30 év után most felfedték kilétüket. Goldberger Kata és Póczak Tamás a Facebookon találtak újra egymásra. Immár felnőttek, és mindketten élik a saját életüket, de még most is örömmel emlékeznek vissza óvodáskori emlékeikre.

Kata az egyetem elvégzése után New Yorkba költözött, és díjlovas szakedzőként épített karriert gyerekei megszületéséig. Már gyerekkorában is imádott lovagolni, és felnőttként úgy érezte, kizárólag ezzel szeretne foglalkozni.

Az óvoda, ahol ők ketten megismerkedtek, a tizenegyedik kerületben volt, de mára már nem sok maradt meg belőle. Az emlékek azonban mind a mai napig élénken élnek az egykori szerelmesek fejében.

„Az említett bunker jellegű bozót pont az óvoda kerítése mellett húzódott, rengeteget bandáztunk ott. Előttem van mind a mai napig, volt mellette egy út, és én már akkor nagy autórajongó voltam, a bokor takarásából mindig azt tippelgettem, hogy épp milyen márkájú kocsi halad el” – emlékszik vissza Tamás.

„Én mindig ott akartam meglógni az óvodából” – teszi hozzá Kata.

És hogy miért most, 30 év után mutatták meg magukat a nagyvilágnak? Erre Kata adta meg a választ: „Nagy lelkiismereti dilemmát okoz ez nekem, az utóbbi évtizedekben rendre elutasítottam a hasonló felkéréseket. Ennek okát az elmúlt időszakban tudom igazán megfogalmazni és nem a félszegségemre fogni. Tomi mesélt egy történetet a kisfiáról, aki első szerelmének üvegből készült szívet készült ajándékozni, ami a legdrámaibb pillanatban, az átadás előtt tört darabokra. A Kata riporttal kapcsolatban is ettől tartok; ha kiderül a »háttérsztori«, elveszti a varázsát. Nem szerettem volna csalódást okozni az embereknek – például azzal, hogy a kislány felnőtt, és – ahogy az a tündérmeséken kívül történni szokott -, egy másik kék szemű fiú lett a választottja. Mindig is úgy éreztem, ha felnőtt arc kerül a kislány hangja mellé, cserébe adnom illene valamit.”

Most azonban mégis úgy érezték, érdemes vállalni magukat, mert talán adhatnak valamit a világnak. Kata csengő hangja az egykori felvételen, ahogy arról mesél, hogy ők a „legszerelmesebbek”, még most is iránytűként szolgálhat.

„Apám néha még most is kismadaramnak hív, aki folyton repülésre tárja szárnyát, de mindig visszatér. Az én kompaszom mindenhonnan hazafelé mutat, ugyanakkor mindenhol otthon érzem magam. Vagyis sehol sem. Egy azonban biztos, mindkettőnk számára rettentő fontosak a régre visszatekintő kapcsolatok, barátságok, egy több mint harminc éves óvodai szerelem, ami hol volt, hol nem volt, tán igaz sem volt. Ezek a kapcsok földelik le igazán az embert, tartják irányban, akárhol is legyen” – mondja Kata.

Kata gyerekeinek is megmutatta a hangfelvételt, akik szinte el sem hitték, hogy valóban édesanyjukat hallják, és folyton azt kérdezgették tőle, hogy „Ez tényleg te vagy?” Kata viszont azt figyelte meg, hogy kislánya ugyanazon a hangon szólal meg, mint ő annak idején. Azt is hozzátette, végtelenül hálás, hogy ilyen messzire szállhat a hangja.

Forrás: Twice.hu