A határok összemosódnak, nem tisztázott, kinek mit szabad, és mit nem, kinek miért kell felelősséget vállalnia. Ezek a tisztázatlan kérdések pedig problémákat okozhatnak, elsősorban nem a szülőknek, hanem a gyermeknek.
Majd a gyerek megoldja!
Gyakran előfordul, hogy egy kapcsolat nem működik jól, kiüresedik. A pár mint két idegen élnek egymás mellett, de nem együtt. Szakítani nem akarnak, de valójában a problémával foglalkozni sem. Úgy döntenek, szintet lépnek: ha összeházasodnak és gyermeket vállalnak, akkor majd kapcsolatuk is megjavul ettől, összehozza őket a közös baba, és boldogan élnek, míg meg nem halnak. Valójában ez egy óriási hiba: a gyerek körüli teendők legfeljebb elfedik egy darabig a valódi problémát, megoldani nem fogják. Sőt, esélyes, hogy az elidegenedés csak elmélyül, és végül a szituáció legnagyobb vesztese a gyermek lesz, akinek egy rosszul működő, szeretettelen kapcsolatban kell felnőnie.
Még veszélyesebb a helyzet, ha a pár nem közösen dönt a gyermekvállalásról, hanem az anya „magánakciója” a váratlan gyermekáldás. Ezzel tulajdonképpen a gyermek fogantatása pillanatától túsz lesz, egy zsarolási alap, ami a felszín alatt az elidegenedésen kívül dühöt, tudattalan gyűlöletet is szíthat.
Anyuka egyetlen támasza
A másik gyakori szituáció, amikor a gyermek válik szülei szülőjévé, pszichológusává. Gyakori ez elvált szülők esetében, de ha együtt van a házasság, akkor is lehetséges, hogy az anya vagy apa lelki szemetesládának, támasznak használja a gyermeket. Neki önti ki szívét, neki meséli el problémáit, sőt, akár tőle vár megoldást, támogatást is ezekre. Holott a gyermeknek nem feladata ezzel foglalkozni, sőt: neki kellene szüleire biztonságos támaszként tekintenie. Előbb-utóbb minden ember szembesül szülei hibáival, hiányosságaival – azonban ez jobb esetben csak késő kamaszkorban, kora felnőttkorban történik meg, amikor ezeket már el tudja fogadni, nem okoznak számára szorongást és feloldhatatlan csalódást.
A szerepeket cserélt családban az is előfordulhat, hogy a gyermeknek kell kisebb testvéreiről gondoskodnia: oviba menni értük, akár ételt készíteni nekik. Jegyezzük meg, alapvetően nem azzal van a probléma, hogy a gyermek segít a családban, elvállal bizonyos feladatokat. A probléma az, ha olyat kell vállalnia, ami még nem az ő felelősségi körének megfelelő, és amit hogyha ő nem csinál meg, akkor senki nem fogja.
Mit lehet tenni?
Az ilyen szerepproblémák gyakran testi, lelki betegségek képében kerülnek felszínre. Ahelyett, hogy gyermekünket hurcolnánk körbe változatos, eredményt nem hozó vizsgálatoknak alávetve, a problémát rendszer szinten kell megközelíteni, azaz az egész családdal egyszerre kell foglalkozni. Hazánkban a Magyar Családterápiás Egyesület foglalkozik ezzel, az itt képzett szakemberekre bátran bízhatjuk magunkat. A családállítással és egyéb kétes módszerekkel foglalkozó személyeket inkább kerüljük, ugyanis ezek több kárt okozhatnak, mint amennyi hasznot hoznak. Gyors megoldás helyett keressük inkább a biztonságos és megbízható megoldást, és készüljünk rá fel, hogy nincs olyan varázspálca, ami hipp-hopp boldog családot varázsol. A terápiás munka során dolgoznunk kell régi, berögzült minták felülírásán, új szokások és szereprendszerek kialakításán, ami sokszor nem könnyű feladat. De megéri, ugyanis ha nem foglalkozunk ezzel, akkor gyermekeink maradandó lelki sérülést szenvednek, így pedig ők sem lesznek képesek majd egészséges családot alapítani.
Forrás: ridikul.hu
Facebook
Pinterest