Találkozunk valakivel, aki vonzó, intelligens, és akivel úgy érezzük, jól megértjük egymást. Ilyenkor hamar elindulnak a képzeletbeli forgatókönyvek arról, hogy milyen szép és boldogító is lesz a közös jövő. Minél kevésbé ismerjük a másikat, annál színesebb ábrándokat szőhetünk arról, hogy ő lesz az, aki majd betölti az életünkben tátongó űrt, aki elvarázsol, és kimenekít minket a szürke hétköznapok körforgásából.
Mikor a másik nem az, akinek gondoljuk
Ezek a remények aztán könnyen önálló életre kelnek, és hatásukra nem mindig vesszük észre, hogy a másik talán nem az, akinek gondoljuk. Az is lehet, hogy nem egészen úgy képzeli el a jövőt, ahogyan mi. Ebből aztán csalódás és frusztráció keletkezik, de nem is ez az egyetlen probléma. Lehet, hogy a hamis remények és az irreális elvárások megfosztanak minket a valós lehetőségektől. Előfordulhat, hogy rosszul mérjük fel, mi az, ami lehetséges, vagy nem értékeljük a másik ember nem tökéletes, de pozitív tulajdonságai
< h2>Ezeket a kérdéseket érdemes feltennünkHa tehát úgy érezzük, tekintetünket elborította a rózsaszín köd, érdemes feltennünk magunknak a következő kérdéseket:
- Mi az alapja a reményünknek?
- Reménykedünk benne, hogy a dolgok, melyek most nem működnek, egyszer csak varázsütésre megoldódnak? Tudunk tenni valamit azért, hogy ami zavar, másképp legyen?
- El tudjuk fogadni a másikat a hibáival, vagy bízunk benne, hogy megváltozik?
- Ha csak a tényeket és a tetteit nézzük, ő valóban az, akinek látni szeretnénk? Tényleg úgy viselkedik velünk, ahogyan szeretnénk?
- Biztosak lehetünk benne, hogy hasonlóan érez, mint ahogyan mi?
Hogyha tisztában vagyunk azzal, pontosan milyen távolságra is vannak a reményeink a realitásoktól, sokkal kevésbé fogunk szabotálni egy lehetséges kapcsolatot.
Forrás: ridikul.hu
Facebook
Pinterest