Ezt tegyük, hogy sokáig éljenek kis kedvenceink
Ha úgy döntünk, hogy magunkhoz veszünk egy kisállatot, legyen az a legegyszerűbb változat, azaz egy kiscica, vagy kiskutya, akkor onnantól fogva felelősséggel tartozunk értük. Bizonyára az igazi gazdik szeretik kedvenceiket, és hogy ez boldogító kapcsolat sokáig megmaradjon, eláruljuk, hogy mi szükséges ehhez.
Szeretet, simogatás, törődés
Az állatok is éreznek, nekik is fontos az, hogy biztonságban tudják magukat, azt, hogy valakihez tartoznak. Kutyánkon látjuk, mikor boldog, ezt leggyakrabban ugatással és farokcsóválással fejezi ki. Macskánk pedig doromból, magát és környezetét is megnyugtatva, sőt a dorombolás gyógyító hatással van a gazdira.
Étkezés
Az még nem feltétlenül jó, egészséges az állatnak, ha éppen azt mi úgy gondoljuk. Fontos körültekintően tájékozódni először, hogy mit ehet és mit nem kedvencünk. Kérdezzük meg erről az állatorvost, szakkönyveket is lehet találni ebben a témában, de internetes állatarát fórumokon is érdeklődhetünk.
Friss víz
Fontos, hogy mindennap friss víz várja tálkájában kis barátunkat. Ez főként nyáron, a kánikulában fontos, hiszen akárcsak mi, ők is kiszáradhatnak, a dehidratáltságnak pedig komolyabb következményei lehetnek.
Játék
A játék az állatok számára nem csak abból a szempontból fontos, hogy azt érzik, hogy foglalkozunk velük, hanem eközben mozognak is. A nagyobb testű kutyáknak nagyon fontos, hogy legyen ahol kiszaladják magukat, hiszen igencsak nagy a mozgásigényük. A bentlakó cicákkal is nem árt napi szinten játszani, bújócskázni velük, hiszen könnyen ellustulhatnak.
Járjunk állatorvoshoz
Amellett, hogy számunkra is fontos a rendszeres orvosi kontrollvizsgálat, a kedvencünket is időközönként kötelesek vagyunk doktorhoz vinni.
Forrás: twice.hu