A dédnagyszülők fontosnak érezhették magukat, míg a térdükön gügyögő kisdeddel játszottak, a nagymama közben tudott főzni a családra, a nagypapa elmókolt a házban, a szülők pedig zavartalanul dolgozhattak. Ez a modell nemcsak a gyermekvállalás időben egyre kintebb tolódása miatt egyre valószínűtlenebb, de a fiatalok is mielőbb az önállósodásra törekszenek. Az időskorú szülők, nagyszülők így az új nemzedékek nélkül élnek tovább, gyakran pár nélkül, teljesen egyedül maradva, hiszen a kortárs barátok is az évek múltával egyre kevesebben vannak.
Míg aktív éveiben az ember nem győz terveket szőni hőn áhított nyugdíjas éveinek nyugodt időmilliomosságáról, és az akkorra tartogatott, régóta dédelgetett bakancslistás tevékenységekről, a pillanat elérkeztével gyakran nem az öröm dominál.
Ennek számos oka lehet, köztük
leggyakrabban a társak, a fizikai erőnlét vagy akár az anyagi források hiánya.
Ha az időskorban és az egyedül élésben nem sikerül fellelni a kínálkozó örömforrásokat, a szépkorúak előbb-utóbb a magány érzetétől fognak szenvedni, mely hosszú távon, krónikussá válás esetén az egészségre is károsan hat:
magas vérnyomáshoz, szívbetegségek kialakulásához vagy fokozódásához és kognitív hanyatláshoz is vezethet.
Egyes kutatások szerint a szorongás és a depresszió előszobájának tekintett alvászavarok miatt is hibáztatható.
Sőt, egereken végzett klinikai kutatások bebizonyították, hogy a közösségből való hirtelen kiszakítás és elszigeteltség már egy hónap leforgása alatt is az egerek idegsejtszámának jelentős csökkenéséhez vezetett.
Vagyis tudományosan igazolódott, hogy az elszigeteltség károsítja az agyat,
de egyelőre várjuk az újabb eredményeket arról, hogy közösségbe újra beépülve a folyamat visszafordíthatónak bizonyul-e.
Mindenesetre, a magányosság szubjektív érzése kerülendő volna, amely ellen egyes, szakemberek által javasolt konkrét technikák mellett megszólalóinktól kölcsönzött gyakorlatok, rutinok is bevethetők.
Facebook
Pinterest