Nem csak a választott párod, hanem a csillagjegyed is lehet a felelős ezért. Mert előfordulhat, hogy nem a megfelelő társsal vagy, de ha minden stimmel, és közben neked mégsem tetszik a dolog, akkor a csillagokban kell keresni a hibát. Már ha ez hiba. Lehet, hogy csak egy figyelmeztetés, hogy haladj tovább.
Vannak olyan csillagjegyek, akikre különösen igaz, hogy hamarabb szakítanának, mint az normális lenne. A Mérlegek például nagyon nem bírják a megszokásokat. Amint valami ugyanaz kétszer egymás után, már érdektelenné is vált számukra. Ők jobban kedvelik magát a szerelmet, azt, hogy lehet várni, hogy eljöjjön, mint azt, ha már ott van az életükben.
A Kosoknak is csak addig kihívás az egész, amíg megszerzik. Sok Kos választ inkább fiatalabb partnert, akár férfi, akár nő, mert úgy érzik, velük több lesz az izgalom. Túl gyorsan akar mindent az elején, de a végét is pont ilyen gyorsan zárja le. Bár próbálkozik változni, nagyon nehéz dolga van…
Az érzelgősség, és az érzelmesség, na, az a Vízöntőre sem jellemző, ha párkapcsolatról van szó. Úgy van a kapcsolatokkal, mint macska a hideg vízzel: véletlenül belepottyan, aztán amilyen gyorsan csak tud, spurizik kifelé. Nem töpreng, nem gondolkozik, csak cselekszik, ösztönből.
A szakítós jegyek közé tartozik még az Oroszlán is. Bár benne van szenvedély, sok is! De érte is rajongjon mindeni, különben gyorsan inkább a szingliség útjára lép. Ettől nem fél, attól viszont sokkal jobban, hogy egy olyan kapcsolatba ragad, ahol nem ő a kapcsolat királya.
Forrás: ridikul.hu