Valószínűleg már korábban megismertük a barátunk leendő férjét vagy feleségét, vagyis kialakítottunk magunkban valamilyen véleményt róla. Felvetődik a kérdés, hogy ha kétségeink vannak felőle, akkor azt eddig miért nem jeleztük (talán nem gondoltuk, hogy ilyen komoly a kapcsolat), de ha már így jártunk, nézzünk szembe az előttünk álló problémával.
Ha eldöntöttük, hogy elmondjuk a barátunknak, hogy szerintünk rosszul választott, előbb írjunk egy listát, miért is gondoljuk mindezt. A szavak és kifejezések láttán lehet, hogy rájövünk, mégsincs akkora baj, mint gondoltuk.
Kérdezzük meg mások véleményét is. Beszélgessünk a pár ismerőseivel, rokonaival, próbáljunk megtudni minél többet az ifjú párról, hogy minél tisztábban lássunk mi is. Ha azonban minden kétséget kizáróan biztosak vagyunk abban, hogy a barátunk nem a megfelelő emberrel készül összekötni az életét, akkor minél hamarabb hozzuk fel a témát és beszéljünk vele. Előfordulhat, hogy több beszélgetés szükséges, vagy hogy nem hisz nekünk – konfliktust szül mindenképp a téma, de ha úgy érezzük, hogy ez a legjobb, amit a barátunk érdekében tehetünk, akkor ne hátráljunk meg!
És ha vita is támad ebből, legyünk mindig elérhetőek a barátunk számára, hogy segítsünk neki, ha szüksége van valakire.