Érzéketlen, aki gyászolási időszakban is képes szeretkezni?

Egy barátnőm vallotta be egy találkozás alkalmával, hogy mióta meghalt az unokatestvére, akivel nagyon jóban voltak, egyszerűen képtelen lefeküdni a pasijával. Úgy érzi, ettől tiszteletlen, a szeretett unokatestvére emlékét nem gyászolja el rendesen, sőt, ahogy ő fogalmazott:

Nos, hát igen, a "kellene" szó olyan erősen csapódott le bennem, mint a harmadik barátnőnkben, aki jelen volt a találkozón, és szabályosan ráordított, hogy mégis mi az, hogy kellene?! Hol van ez leírva, esetleg a gyász nagykönyvében?

Ekkor a gyászoló barátnőnk, nevezzük a történetben Julinak, bevallotta, hogy kedve ugyan lenne hozzá, de mindig azt érzi, hogy nem szabadna, mert ezt ilyenkor nem illik, ezért visszautasítja a szerelmét. Elmondta, nem tudja, igazából mennyi ideig illene önmegtartóztatnia, de nagyjából 2 hónapot határolt be gyászidőszaknak, amikor még csak gondolni is etikátlan a szexre.

Mikor ezt elmondta, Bori barátnőnk kiégés mérője egy másodperc alatt ment fel nulláról százra.

Hozzátette, sajnos nem tudunk változtatni a tragédián azzal, ha megvonjuk magunktól az örömforrásokat. Sőt, elmondta, szerinte még az unokatesója is haragudna Julira, ha tudná, hogy miatta tette mellékvágányra a pasiját, lehet, hogy nevetve le is szidná, micsoda hülyeséget csinál.

Bori arra kérte Julit, valahogy győzze meg magát arról, tudatosítsa, hogy nem szabad folyamatosan fájdalmat éreznie, bűntudatot pedig pláne nem. Az életének haladnia kell tovább, és azzal, hogy megy tovább a saját útján, nem okoz semmilyen kárt, attól, hogy lefekszik a szerelmével, ugyanúgy megfelelő módon tudja gyászolni a szeretett unokatestvért, vagy emlékezni rá az év bármelyik napján.