Ezek a kisebb füllentések szinte csak úgy jönnek, kicsúsznak a szánkon, aztán már késő visszavonni, kellemetlen magyarázkodni, s ha szerencsénk van, nem is kell elárulnunk az igazságot, remélhetőleg nem is olyan fontos, mert nem számottevő a kapcsolat szempontjából. Ha mégis, később úgyis elmondjuk, mi is a valóság. Nem szép így kezdeni egy kapcsolatot, az őszinteség mindig sokkal megnyugtatóbb és helyesebb út, de olykor mégis belefutunk. Igen, már az első randin is – csak hogy jobb benyomást keltsünk.
Amiket elhallgatunk, amikről füllentünk
- Az összetört szívünk: A nagy csalódás, fájdalmas szakítás mindig kellemetlen téma, főleg az első randin nem akarunk róla beszélni, ne tűnjünk szerencsétlennek, szánalmasnak, és egyébként sem akarunk egy ilyen mély érzelmet és témát feszegetni az első alkalommal.
- Sport és edzés: Vagyis hogy mennyit mozgunk, és mit. Jellemzően inkább egy kicsit többet mondunk, hogy azt mutassuk, milyen sportosak, edzettek vagyunk, hogy mennyire egészségesen élünk…
- Betervezett elfoglaltságok: Amikor arról beszélünk, hogy mennyi szabadidőnk van, vagy éppen nincs, hajlamosak vagyunk kicsit túlozni, és azt a látszatot kelteni, hogy sok dolgunk van, nem mindig érünk rá, de majd valahogy megoldjuk.
- Szülői háttér: A szakemberek szerint jellemzően arról is füllentünk, hogy milyen a kapcsolatunk a szüleinkkel. Persze ezt is csak azért tesszük, hogy ne vegyen túl komoly fordulatot a kellemes társalgás, s ha komolyabbra fordul a kapcsolat, a szülőkkel való problémák (vagy azok hiánya) úgyis kiderülnek.
- Enni vagy nem enni: Bizony, arról is szoktunk füllenteni, hogy mikor, mit és mennyit eszünk. Nem szeretnénk falánknak tűnni (ez egyébként sem összeegyeztethető azzal a sok edzéssel!), és soha nem árulnánk el senkinek, hogy esténkként hogyan nassolunk a hűtőből. Nemhogy az első randin!
Forrás: ridikul.hu