Elköteleződés: biztonság vagy nyűg?

Nagyot fordult a világ az utóbbi pár évtizedben. Bár az agglegény jelenség régóta létezik, a szinglik klubja új jelenség. Sokan a ’90-es évekhez és a Szex és New Yorkhoz kötik a dolgot, pedig ha láttak volna pár részt a sorozatból, rájöttek volna, hogy Carrie-ék nem szabadon és boldogan választották a szingliéletet, sőt, valójában az egész sorozat lényege az, hogy ők el szeretnének köteleződni, csak épp nehezen találják az ehhez megfelelő férfit.

Magasra tesszük a lécet?

Régen, az előre megrendezett házasságok korában senki nem kérdezte meg a nőket – de persze a férfiakat sem igazán –, hogy elégedettek-e szüleik választásával. Ma, a szerelmi házasságok és párkapcsolatok korában viszont ez a tényező lett a legfontosabb. A hasonló a hasonlónak örül elvén persze továbbra is lényegi, bár felülírható szempont a másik társadalmi státusza, anyagi helyzete – esetleg az etéren fellépő hiányosságokat kompenzáló egyéb tulajdonságok. Elsősorban a nőket szokták azzal gyanúsítani, hogy túl magasra teszik a lécet, túl sokat várnak egy férfitól: legyen sármos, okos, sikeres, de házias, jószívű és vicces is. Provokatív, de sokszor jogos kérdés ilyenkor a másik nem részéről, hogy mire fel a sok elvárás. Persze él a probléma fordítva is: a férfiak szép, de nem túl hiú, okos és sikeres, de nem túl öntudatos nőt keresnek – feltételből van elég, a mély önismeret segíthet, hogy rájöjjünk, valójában ki való hozzánk.

Csalódások sora

Sokan vannak, akik sosem vágynak házasságra, és sokan, akik egyszer már voltak házasok, és köszönik, többet nem kérnek belőle. Kiábrándultak a szerelem intézményéből, pedig valójában nem a házasságot kellene felelősségre vonni. Tény, hogy amióta párkapcsolatok jönnek és mennek, több csalódás is ér minket, a szakítás pedig még fájdalmasabb, ha hosszas adminisztrációs procedúrán is keresztül kell verekedni magunkat, hogy megszabaduljunk a másiktól. Pedig van ennek jó oldala is: legalább nem kell évtizedeket csöndben tűrnünk és szenvednünk. Bár egyetlen pár sem úgy esküszik, hogy arra gondol, egyszer el fog válni, ez mégis sokszor előfordul. Ahogy a fenti példában, itt is az önismeret és egymás alapos ismerete lehet a sikeres házasság kulcsa, ez viszont olyan út, amit mindenkinek saját magának, illetve a két embernek együtt kell végigjárnia. Az már intő jel kell hogy legyen, ha egyikük erre nem hajlandó.

A lelassulás kora

Az utóbbi pár évtizedben a fogyasztói kultúra nemcsak a tárgyakkal való kapcsolatunkat hatotta át, de az emberi viszonyokat is megtépázta. Megszoktuk, hogy az újabb, a jobb, a szebb csupán egy karnyújtásnyira van tőlünk, és nem kár érte a régit eldobni – legyen szó mobiltelefonról, ruháról vagy éppen a párunkról. Ez pont az elköteleződés ellentétét jelenti, és éppúgy, ahogy nem akarnánk egyetlen pár cipővel leélni az életünket, nem akarjuk azt sem, hogy egyetlen férfi húzzon gyűrűt az ujjunkra. Szerencsére az utóbbi években kezd tudatosodni bennünk, mit tett velünk az eszetlen vásárlás: bolygónk szétesőben, emberi kapcsolataink kiürültek, és már nem mi birtokoljuk a vagyonunkat, hanem az minket. A slow mozgalom, a mindfulness szemlélet, a környezetvédelem és a minimalista eszmék hirdetésével, úgy tűnik, az emberi kapcsolatok is virágkorukat élik. Kezdünk rájönni, hogy valóban a jelentőségteli kapcsolatok, az őszinte érzelmek és az egymás iránti bizalom boldogságunk kulcsa, így talán az elköteleződéssel is újra megbarátkozunk.

Forrás: ridikul.hu