Elcsábítottam a feleségétől, és elértem, hogy elváljon. Hogy mondjam meg neki, hogy már mást szeretek?
Régóta tetszett nekem egy férfi, aki ugyan jóval idősebb nálam, és családos is. És mégis! Aztán belém habarodott
Én meg közben beleszerettem valaki másba. Utólag már nagyon bánom, hogy rástartoltam Jenőre.
Biztosan azért tetszett nekem annyira, mert ma már tudom: apakomplexusom van. Az én papám ugyanis lelépett, amikor egészen kicsi voltam, és anyu egyedül nevelt fel engem meg az öcsémet. Pontosabban volt ott jó néhány pótapa is – egyik bénább volt, mint a másik.
Nagyon hiányzott egy igazi férfi az életemből, és Jencin rögtön láttam, hogy ő igazi férfi. Valamilyen munkaügyben kerültünk egymással kapcsolatba, és mikor először bejött hozzánk az irodába, egészen lenyűgözött. Igaz, mondjuk vagy harminc évvel idősebb nálam, de nagyon jó pasi, és ellenállhatatlan csábító – ha elhiszik, ha nem. Sokat flörtöltünk, de hónapokon át csak telefonon, egyáltalán nem kezdeményezte, hogy találkozzunk. Közben kiderült az is, hogy családja van.
p>De engem nem térített el tőle semmi és senki, nekem ez a pasi kell! Végül én hívtam fel, látszólag valamiféle munkahelyi dologban kértem a segítségét. Végre találkoztunk, és én mindent beleadtam, csak hogy meghódítsam. Sikerült a haditerv, csakhogy megmakacsolta magát: nem válik el. Hónapokig ment a huzavona, míg végül beadta a derekát, és eljött otthonról. Csakhogy addigra elkezdett nekem udvarolni egy fiú, akit korábban egy buliban csíptem fel.Bosszúnak indult, hiszen oly sokáig vártam Jenőre, de nagy szerelem lett belőle. Már csak azt nem tudom, hogyan mondjam meg, hogy vége. Hiszen miattam ugrott ki a házasságából! Nagyon-nagyon ciki ez, ugye!?
Forrás: blikkruzs.blikk.hu