Elbaltázott kapcsolataink

A szerelemhez annyi minden kell

De tényleg. Könyveket írnak a témáról, csak az a baj, hogy sok az ellentmondás. A tartós szerelemhez közelség kell, meg megfelelő távolság. Önállóság, magabiztosság, de kompromisszumkészség és nőies odaadás is. Egyesek szerint neten nincs szerelem, mások ott találták még a férjüket. A gyerek összeköt, vagy beletaszít a hétköznapok taposómalmába? Tegyünk meg mindent a másikért, de szokjunk hozzá, hogy a szerelemben minden hullámzik, jó és rossz időszakok követik egymást. Kezeljük jól a válságokat, legyünk hűségesek, maradjunk szexik, de a nyitott házasságok is működhetnek. Nézzük meg a párunk anyját, de biztosítsuk róla, hogy mi nem vagyunk olyanok – és soha nem is leszünk –, mint a sajátunk. Tele vagyunk elvárásokkal, tévhitekkel, rossz mintákkal, no és persze a másik is, ezeket vagy megszokjuk, vagy felülírjuk, de legyünk tisztában vele, hogy senkit sem lehet megváltoztatni. Miközben a hasonlók vonzzák egymást, a túl sok egyezés megöli a kihívást és a szenvedélyt. Ne dolgozzunk együtt párunkkal, mert ránk un, de dolgozzunk is vele, hogy sokat legyünk együtt. Ne görcsöljünk rá a párkapcsolatra, de ne is hagyjuk magára robotpilóta üzemmódban. És ami a legfontosabb: legyünk boldogok úgy, hogy tudjuk, a szerelem nem lehet a boldogság forrása. Sok szerencsét!

Andi három szerelme

„Hosszú utat jártam be, mire megtaláltam a mostani párom, de most már azt gondolom, minden kudarcomra és szakításomra szükség volt ahhoz, hogy most ez ilyen jól működjön. Nagyon sokáig hittem az egyetlen igazi szerelemben, ennek szellemében férjhez mentem az egyetem alatt, háromévnyi együttjárás után. Én voltam a legboldogabb fiatalasszony a föld kerekén, pláne amikor a diploma után megszületett a fiunk is. Csak most utólag látom, hogy nem is feltétlenül a páromba, hanem magába a házasságba, a háztartásba, a családba, és a feleségként, anyaként érzett mérhetetlen büszkeségbe voltam szerelmes. Sajnáltam az egyedülállókat, igyekeztem segíteni rajtuk, én voltam az egyik legnagyobb matchmaker. Amíg össze nem sikerült hoznom a férjemet az egyik kolléganőmmel. A férjem hamar bevallott mindent, így kevésbé volt megalázó a helyzet, meg is bocsátottam volna mindent, de ő nem kért belőle. Elhagyott, elköltözött, és bár nagyvonalú volt és apaként most is remek, magával vitte a szívemet és a nyugalmamat is.

Itt hosszú tíz év következett, egyik kapcsolat jött a másik után. Az első egy közeli ismerős volt, aki támaszt nyújtott a válságos helyzetben – nem tudtam mit kezdeni magammal a férjem, egy férfi jelenléte nélkül. Aztán, mivel sokat számíthattam a volt férjem és a nagyszülők segítségére, belevetettem magam az éjszakába az egykor lenézett szingli barátnőimmel. Pótoltam azt, amit mások az egyetem alatt letudnak, voltak alkalmai kalandjaim, flörtöltem, néhány hónapos kapcsolatokba bonyolódtam. Volt, hogy én léptem ki belőlük, volt hogy engem hagytak el, de akkora fájdalmat nem tudtak okozni, amekkorát a válásom során átéltem. Megerősödtem, azt hiszem. Megtanultam kezelni a férfiakat, a helyzeteket, nem a szó vampos férfifaló értelmében, inkább jobban megismertem őket. Mi mozgatja őket, hogy viselkednek egy párkapcsolatban, mit miért tesznek. Közben pedig kialakult a saját önálló életem. És rájöttem, hogy nincs örökké tartó szerelem. Időszakok vannak az életemben, amihez valaki vagy társul szegődik, vagy nem.

A második komoly párkapcsolatom önmagammal alakult ki, és most is tart. Nem viccelek, vagy csak félig. A sebezhetőségem, a függésem azóta csökkent, és azóta tudom kezelni a kapcsolataimat, amióta magammal jóban vagyok, amióta értem magam. Már van önbizalmam, támogató barátaim, és igen, szerelmem is fél éve. Ez most más, mint a többi. Szerelmes vagyok, és az érzés kölcsönös. De már nem várom el, hogy feleségül vegyenek, nem követem el a régi hibáimat, nem nyaggatom a párom, mikor jön haza, kivel beszélt, szeret-e. Élem az életem, de nem érte, hanem mellette. S mivel elég sok férfit megismertem korábban, nem esek kétségbe a vitáknál, a döntéseknél, sokkal bölcsebb lettem.”

Forrás: ridikul.hu