Erikával húsz éve ismerjük egymást. Együtt voltunk fiatalok, a szemem előtt vált azzá, aki, s én az ő szeme előtt. Mindketten hoztunk számtalan rossz döntést életünkben, mégsem ítélkezünk soha egymás felett. Annál jobban ismerjük és szeretjük egymást. Miért vonzzák az erős személyiségű emberek a bonyolult kapcsolatokat? – tettem fel neki a kérdést még tavaly nyáron egy közös színházi esténk után. Miért, gondolod, hogy én erős személyiség vagyok? – kérdezett vissza azonnal. Igen, persze hogy az vagy, mégis mit gondoltál? Elgondolkodott. Láttam, hogy nagyon betalált ez a kérdés. Erika 40 éves, s az egyik legsikeresebb ember, akit ismerek. Szép, magabiztos, mindig tudja, mit kell mondani, és soha sem jön zavarba. Önálló egzisztenciája van, hatalmas, gyönyörű budai lakása, és soha egy fillér tartozása sem volt. Egyenes és önazonos.
Kezdem az elején: egy Budapest melletti álmos kisvárosban nőttünk fel mind a ketten, teljesen normális, átlagos kispolgári családokban – legalábbis így csúfoltuk őket már öntudatos, mindent jobban tudó fiatal felnőttként. Kicsit lenézően. Ma már mindketten ölni tudnánk egy ilyen poros, unalmas, mindenféle éles kanyaroktól mentes családi életért. De ezt akkor még nem is sejtettük.
Erika és én egyformák voltunk, ugyanazt a zenét szerettük, ugyanazért a (rendkívül menő, negyedikes) fiúkért rajongtunk. Kivéve, hogy ő talán még nálunk is jobban el tudta engedni magát, hajnalig képes volt táncolni, mindenféle tudatmódosítók nélkül. Elképesztő energiája volt, nagyon tudott élni, ám a nagy balhék, nagy szerelmek akkor még elkerülték. Szorgalmasan tanult, különórákra járt, és persze álmodozott, mint a legtöbb kamasz lány. Később, egyetemista korában is nagyon tudott bulizni, amellett, hogy szorgalmasan tanult és dolgozott is, holott nem volt rá szüksége. Az egyetem körül végzett el kisebb-nagyobb feladatokat, amiket nagyon élvezett. Ekkor már kiemelkedett közülünk.
Még elsőéves korában találkozott a nagy szerelemmel. Másfél évig tartott, ennyi időbe telt Erikának, míg megunta ezt a rendes, talán túl rendes, csendes, szorgalmas, jó humorú, intelligens fiút. És azóta csak és kizárólag borzalmas férfiakkal kezd: alkoholistákkal, ex- és jelenlegi drogfüggőkkel, kétségbeesett művészekkel, sikertelen zenészekkel, mondjuk ki, lelki nyomorultakkal. Éveket ad az életéből egy-egy ilyen szerencsétlen roncsnak, hogy aztán egy újabb hosszú év alatt heverje ki őket, s kezdődjön az egész elölről. Persze nem azt mondom, hogy az én életem és kapcsolataim példaértékűek, sőt. Éppen ezért soha nem oktatom ki, vagy beszélek hozzá magas lóról, egészen egyszerűen csak fáj néznem a kínlódását. Sokat agyalok, gondolkozom az életén, szeretnék segíteni rajta.
Erika nagyon erős, nagy jellem, aki sokat gondolkozik, agyal, tépelődik, s ez látszik rajta. Nem véletlenül vonzódunk hozzá annyian, nem véletlenül van mindig akkora holdudvar körülötte. Hihetetlenül pozitív, életerős és vonzó, mindenki annyit vesz el belőle, amennyire szüksége van. Persze ő jó érzékkel állítja le és választja el magától a parazitákat, akik csak szipolyozni próbálják az energiáját, egészen addig a pontig, amíg bele nem szeret egy ilyen sérült lelkű, ám érdekes személyiségű, izgalmas és rendszerint nagyon okos piócába. Sajnálom, de nem tudom másként nevezni őket.
Ők általában olyan csomagot cipelnek, melynek súlya alatt a többi ember egyszerűen összeroppanna. Ők azonban bírják, cipelik, épp ezért nem is lehet csodálkozni azon, hogy folyamatosan torzul a személyiségük. Rajtuk éppen ezért már nem lehet számonkérni a különböző, mindenki által elfogadott viselkedési normákat. Egyszerűen nem képesek úgy létezni, hogy az élet elviselhető legyen mellettük. Nagyon tudnak szeretni, miközben kitapossák a szeretett fél belét is. S mit csinál az én barátnőm? Próbálja megmenteni őket, az összeset, persze mindig sikertelenül.
Jönnek, elkápráztatnak maguk körül mindenkit, rombolnak mindent, majd elegánsan távoznak, általában egy hangos és gusztustalan kilépő kíséretében, megcsalással, árulással kiegészítve a finálét. Ösztönösen kiszagolják a barátnőmből áradó erőt, kiszagolják, hol tudnának egy pillanatra megpihenni, hol van az a hely, ahol nem üldözik őket saját démonjaik, hol nyugodhatnának meg, legalább pillanatokra. De mivel vadak és veszettek, sérültek, nem tudnak megmaradni a fenekükön, nem tudnak a normális keretek közt élni, szeretetben és nyugalomban, hiszen megmart, űzött vadak ők.
Erika olyan magas érzelmi intelligenciával rendelkezik, hogy nem legyint ezekre az emberekre, hanem átérzi a sorsukat, leveszi vállukról a terhet, és cipeli egy darabon. Ameddig hagyják. Ám hála helyett csak bizonytalanságot kap cserébe. Ő már nem tudna mit kezdeni egy rendes, lelkes, okos és mindenfajta függőségektől mentes pasival. Talán pár év, évtized múlva, amikor már a létező összes poklot megjárta, rátalál a saját lelki békéjére. Akkor, amikor már nem akar sem megváltani, sem pedig megváltoztatni senkit. Hogy egyedül vagy egy társ mellett? Arról fogalmam sincs…
Forrás: ridikul.hu
Facebook
Pinterest