Nincs az a rossz kapcsolat, amit az idő, barátok, család, új hobbi el ne feledtetne. Egyszer minden elmúlik. Az, hogy pontosan mikor, ez tőlünk is függ. Semmit nem szabad erőltetni és siettetni, ami persze nem azt jelenti, hogy őrizgetnünk kell a fájdalmat, de ne féljünk az időtől, és még véletlenül se mantrázzuk azt magunkban, hogy lekéstünk valamiről. Nem véletlenül írta Máté Péter a címben szereplő sor szövegét, hiszen minden egyes kapcsolatunkban ott hagyunk egy darabot a szívünkből, önmagunkból. Ám még ha a másik, tegyük fel, nem is szeretett minket annyira, mint mi őt, biztos, hogy mi is kaptunk tőle valamit. Ez lehet egy új íz, egy új illat, egy élmény, és ezáltal mi is magunkkal viszünk valamit. Nem is biztos, hogy tudatosan, de nyomok nélkül nem múlik el semmi sem. Egy folyamatos körforgás az élet ezen a téren is.
Honnan tudjuk, hogy meggyógyult a szívünk?
Ha tudunk önfeledten önmagunkon nevetni, az nagyon jó jel. Ilyenkor, ha már visszatekintünk a múltra, látjuk a mi felelősségünket, mi hibánkat is. Valahogy minden olyan egyértelmű, hogy mi miért történt. Ami egykor zavaros volt, kitisztult. Nincs már bennünk a mi lenne, ha, mi lett volna, ha érzés. Megsirattuk, elgyászoltuk, kibeszéltük és elengedtük. Már tudunk önmagunkra és jövőnkre koncentrálni, és nyitottak vagyunk egy új kapcsolatra, hogy újra adhassunk egy darabot a szívünkből
Forrás: ridikul.hu
Facebook
Pinterest