Egyre többször alszik a nőjénél. Mi lesz, ha a gyerekeink rájönnek, hogy már rég elváltunk?

Évekkel ezelőtt elhidegültünk egymástól. Régen se stimmeltek a dolgok egészen, de azt hittük, meg lehet oldani a gondokat. Próbálkoztunk, mégse sikerült. Megbeszéltük, hogy külön utakon folytatjuk, hivatalosan is elváltunk.

A gyerekek miatt azonban meg kellett állapodnunk, hogy más lehetőség nem lévén: nem adjuk el a gyönyörű házunkat, hanem marad minden úgy, ahogy van, csak ezentúl külön szobában alszunk. Mind a ketten nagyon szeretjük a három kislányunkat, és az ő érdekükben ésszerűnek látszott a közös háztartás fenntartása. Tibi mindenben segít, mintha most is a férjem lenne: rendben tartja a kertet, megszereli, amit kell, és persze anyagilag is támogat minket. Sajnos egy ideje nekem nincs állásom – nem könnyű megfelelő munkahelyet találni, ha három kicsi gyereke van az embernek.

Itthon vagyok mindennap, tehát természetesen én főzök a családra. Volt férjemre is, hisz velünk lakik, és be is száll a kosztpénzbe. Mosok, vasalok is rá, és ez nem esik nehezemre. Eddig jól megvoltunk így együtt, sokan nem is tudták a környezetünkben, hogy valójában nem vagyunk már együtt – a gyerekeknek se mondtunk semmit, hisz nekik az a lényeg, hogy „kéznél” van anya is, és apa is. Boldog, egészséges gyerekek, hál'istennek, illetve hála annak, hogy békésen tudtuk elintézni közös dolgainkat.

Legalábbis eddig. Mert mostanság a dolgok változóban vannak: Tibor beleszeretett valakibe. Egyre többet van távol, időnként a nőjénél alszik, és sokszor elutaznak hétvégézni valahová. Nem mondom, hogy nem zavar a lamour, hiszen mégiscsak a férjem volt. De tudomásul veszem, mi mást tehetnék?! De a gyerekek miatt aggódom. Ha az apjuk elköltözik, netán újra családot alapít, akkor sérülni fognak, ez elkerülhetetlen.

És anyagilag sem leszünk biztonságban, nekem pedig még mindig nincs munkám! Félek a jövőtől.