Két ember között sok a hasonlóság és a különbözőségek is, a gond viszont inkább csak az utóbbival van. Ezek azok, amik megnehezítenek egy párkapcsolatot. Ilyen legtöbbször a gyermeknevelés, a pénzzel való bánásmód, vagy a másik családja. Ezeknek a harcoknak ritkán van jó vége, vagy inkább mondjuk azt, hogy nagyon nehéz megtalálni és fenntartani az egyensúlyt.
Néha ezt azzal próbálják kivédeni a párok, hogy egyiküket kinevezik a döntéshozónak, ám, ha ezt csak névlegesen fogadjátok el, akkor ugyanúgy örök vitaforrás marad. A döntéseknek amúgy is az tesz a legjobbat, ha közösen hozzátok meg.
A kiegyensúlyozott kapcsolatban az párok arra törekszenek, hogy tisztességesen viszonyuljanak egymáshoz. Egyenlő legyen a jó és a rossz, a dicséret és a szidás, különben felborul minden. Amint az egyik fél sértettséget érez, a másikban megjelenik a bűntudat és máris nem lesznek a döntések sem annyira objektívek.
Persze egy kapcsolatban természetes, hogy vannak konfliktusok, azonban, ha azt a pár nem tudja kapcsolatépítő módszerekkel megoldani, akkor a helyzet elmérgesedhet, ami megint csak negatív érzéseket szül. A pár idővel nem tesz elég energiát a kapcsolatba, és a felek valóban kevesebb szeretet éreznek majd egymás iránt. Ez is döntés: úgy döntöttek, hogy nem foglalkoznak vele. Ettől ártalmasabb nincs is, innen már nem sok választja el őket a szakítástól és/vagy a válástól.
Forrás: ridikul.hu