Dolgok, amik miatt már nem izgatjuk magunkat 40 fölött

Például mások véleményén. Kamaszként szinte semmi más nem számít, mint az, hogy vajon mások – akár vadidegenek – mit gondolnak rólunk, véleményekből építkezünk. Aztán ahogy idősödünk és ahogy kezdjük megismerni saját magunkat, úgy alakulunk ki, és bizony küzdünk mások rosszallásával, szüleink véleményével, a kolléganőktől kezdve mindenkivel. Aztán szépen elérkezik az a pont, amikor már egy cseppet sem érdekel, mit szólnak az új ruhához, ha nekünk tetszik, nem kérünk tanácsot másoktól ahhoz, hogyan éljük a saját életünket, már csak nevetünk egy beszóláson, egy újabb lehetetlen elváráson, és olykor sajnáljuk a fiatalokat, akik még mindig mások tekintetétől függenek. Mi már bátrak, sőt, merészek vagyunk, de elnézőek is, és jó esetben nem indultunk el egy véleményébe merevedett kőszobor irányába, aki mindent jobban tud mindenkinél.

A kilóink

Szinte nincs nő, aki ne tudná pontosan megmondani, mi volt a versenysúlya fiatalon, és ahhoz képest hogyan változott meg a teste az évek alatt. Az lenne a furcsa, ha gyerekszülések, hormonális, egészségügyi változások, és minden egyéb történés mellett ugyanolyanok maradnánk, mint huszonévesen. Persze hogy már nincs olyan darázsderekunk, de nem is állunk kéthetente mérlegre aggódó arccal, nehogy húsz dekányi hízástól azonnal koplalni kezdjünk. Negyven fölött ideje elfogadni magunkat olyannak, amilyenek vagyunk, tenni az egészségünkért, de nem aggodalmaskodni plusz három centin ide vagy oda. Ráadásul ilyenkor már túl vagyunk legalább ötféle diétán, láttuk magunkat soványan, meghízva, terhesen, betegen, és megszoktuk, hogy egyetlen dolog állandó: a változás. Ha ismerjük a testünket, jól tudunk életmódot választani, és képesek vagyunk változtatni azon, ami nem tetszik épp – de nem halunk bele abba sem, ha plusz kilókkal kell hódítanunk. Mert az is megy. Van stílusunk, merészek, nőiesek lehetünk, biztos kézzel nyúlunk vállfák, hódítások és szépségvitaminok után.

A szerelmi életünk

Talán nincs is olyan életkor, amikor ne lenne központi téma az, hogy házasok vagyunk-e, ha igen, boldogok vagy boldogtalanok, elhagyunk vagy épp elhagynak, és még sorolhatnánk. De már nem címkézzünk magunkat és a másikat olyan könnyen, már nem csak egy oldalról vagyunk képesek látni egy szerelmi háromszöget, túl vagyunk kegyetlen csalódásokon és felemelő kapcsolatokon – vagy épp benne is ülünk nyakig egyben. Nem csapnak be olyan könnyen sem sármos férfiak, sem laza dumák, az erkölcsi rendszerünk is átrendeződhet, egyszerre egyengethetjük saját és kamasz gyerekeink szerelmi életét. Bölcsebbek, könnyedebbek és játékosabbak vagyunk, és ha szerencsénk van, ha az önbizalmunk is rendben van, akkor nem félünk a jövőtől, akkor még maradt bennünk bizalom, még merünk hódítani, és ha kell, kilépni rossz kapcsolatokból. Ha nem tartunk attól, hogy bezárultak a lehetőségeink, akkor attól sem rettegünk, mi lesz a házasságunkkal. Nem függünk attól, milyen állapotban vagyunk a közösségi oldal kapcsolat rubrikájában, képesek vagyunk igazán adni és kapni, s ha épp egyedül vagyunk, remélni, tenni, nevetni, keresni, kíváncsiskodni, önmagunkban lenni. Élni.

Forrás:ridikul.hu