Egy kapcsolatban hamar kiderül, hogy ki milyen valójában. Ahogyan az is rövid időn belül világossá válik, hogy a felek mennyire szeretnék az adott kapcsolatot, illetve mennyire nem. Ha megfigyeljük a saját vagy a párunk viselkedését, és a következőkben leírtak bármelyikét is észleljük, érdemes elgondolkozni azon, hogy vajon miért viselkedik/viselkedünk úgy, ahogy. Talán nem elég fontos számára/számunkra a kapcsolat?
Az egyenjogúság és az egyenrangúság fontos dolog a párkapcsolatban is, de nőként hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy ettől még nem kell folyamatosan eltolnunk magunktól a partnert, vagy nekünk hordani a nadrágot. Az emancipáció nem azt jelenti, hogy férfivá kell válnunk, hanem hogy nőként egyenrangúak vagyunk a férfipartnerrel. Ha a másiknak folyamatosan küzdenie, harcolnia kell, hogy bizonyítsa férfiasságát, abba könnyen belefáradhat.
A kis harcok provokálása is érdekes kérdéseket vet fel. Mert vannak olyanok, akik amint egy kis csend és béke van a kapcsolatban, azt unalmasnak vélhetik, és keresik a lehetőséget, hogy kötözködjenek, vitát szítsanak, ami a másikból megint csak azt válthatja ki, hogy belefárad és elveszti a türelmét és a kedvét, hogy tovább folytassa velünk.
Időhiány és elkötelezettség
Az alaptalan vádaskodás is szakításhoz vezethet, ahogyan az is, ha a kapcsolatban szereplők valamelyike folyton elfoglalt, sosincs ideje a másikkal együtt lenni, közös programokat szervezni. Egy idő után úgy tűnhet, hogy nem annyira fontos a kapcsolat, illetve a másik a számára, hiszen akkor több időt töltene vele.
Végül az elkötelezettség kerülése is bizonytalansághoz és bizalmatlansághoz vezethet. Ha a pár egyik fele folyamatosan azt hangoztatja, hogy ő nem szeretne kapcsolatot, hogy ő nem szeretne megházasodni, vagy egyvalakivel leélni az életét – a másik egy idő után biztos, hogy megunja és olyasvalaki után néz, aki pedig szeretne családot és ezt ki is meri mondani.
Forrás: ridikul.hu
Facebook
Pinterest