Döbbenet! 43 év próbálkozás után végre sikerült teherbe esnie
>
Az orvosokat és a nigériai falu közösségét is teljesen váratlanul érte a hír, mikor Margarett Adenuga és férje bejelentették, hogy végre szülők lesznek!
Senki sem gondolta volna, hogy az idős házaspár egyszer sikerrel jár majd, de sohasem adták fel az álmukat. A 68 éves nőnek végül mesterséges megtermékenyítéssel sikerült teherbe esnie és egy egészséges ikerpárnak adott életet.
Az orvosok csak csodaként és áldásként emlegetik a két kicsit, hiszen mindenki ismerte bár Margarették történetét. Hiába figyelmeztették őket a szakemberek, hogy közel a hetvenhez igen veszélyes a terhesség, a pár hajthatatlan volt. 3 sikertelen próbálkozás után végül 2019-ben sikerrel jártak, és a Lagosi Egyetem szülészeti osztálya percről percre dokumentálta a terhességet és figyelemmel követte a pár életét, nehogy komplikációk lépjenek fel.
A kisfiú és a kislány végül a terhesség 37. hetére születtek meg, császármetszéssel. Sokan egyébként aggódnak, hogy a pár hogyan fogja felnevelni a kicsiket, hiszen valószínűleg nem bírnak majd lépést tartani a fiatalokkal. Margarették erre csak annyit reagáltak, hogy a családjuk mindenben mellettük áll.
Forrás: blikkruzs.blikk.hu