Csillagjegyed alapján ismered a szerencseszámaid?
Jól jönne egy mágikus szám, amibe bármikor kapaszkodhatsz? Rögtön 3-at mutatunk, ráadásul mind passzol a csillagjegyedhez.
Szeretsz a saját erődre támaszkodni, de néha kifejezetten jól jön a csillagok megerősítése is? A TOP10Casinoscom utánajárt, mik azok a szerencseszámok, melyeket érdemes megjátszanod, vagy egyszerűen csak jó energiákat csalogathatsz elő belőlük a csillagjegyed alapján. Jöhet a tiéd?
Kos: 9, 45, 54
Mivel az uralkodó bolygód a Mars, ez pedig kapcsolódik az 5-ös számhoz, míg a Tarot kártyád a Császár – ami a 4-es számot jelöli -, ezért vagy a két szám összege, vagyis a 9, vagy egymás mellé rendelve, 45-ként vagy 54-ként hoznak számodra szerencsét. Ami pedig a napokat illeti, kedden, pénteken, és főként hétvégén hozhatod ki legtöbbet a számaidból.
Bika: 2, 12, 35
Nem vagy az a rohanós típus, viszont előbb vagy utóbb – inkább utóbb – mind eléred a célod. Az uralkodó bolygódat, azaz a Vénuszt, és így a 7-es számot jelöli, míg a Tarot kártyád alapján az 5-ös szám passzol hozzád. Add össze vagy szorozd meg őket egymással, esetleg vond ki a kisebb számot a nagyobból, és rögtön megkapod a számodra legszerencsésebb számok hármasát.
Ikrek: 14, 66, 88
Csupa titok vagy – még önmagad számára is. A szerencséd bebiztosítására a szerda és a csütörtök a legoptimálisabb, míg a szerencseszámaidat a Tarot kártyádból jövő szerelmesek (6-os szám) és a Merkúr bolygóból fakadó 8-as számok adják, miután összeadod vagy párokba rendezed őket.
Rák: 7, 9, 63
Este és éjszaka vagy igazán elemedben – sokkal boldogabb és hatékonyabb vagy ilyenkor, mint a nappali órákban. Nem is csoda, hogy Hold ural téged, melynek száma a 9, a Tarotban pedig a 7-es szám tartozik hozzád. Külön-külön használva, vagy egymással szorozva hoznak számodra szerencsét.
Oroszlán: 48, 68, 86
Született győztes vagy, aki egyenesen fázik a vesztés gondolatától. A Tarot alapján az Erő, vagyis a 8-as szám köthető hozzád, ami a téged uraló bolygó, a Nap 6-os számával kapcsolódik általad. Szorozd össze egymással a két számjegyet, vagy állíts őket párba, és cseréld fel a számjegyeket, hogy megkapd a mágikus, szerencsehozó számokat.
Szűz: 72, 89, 98
Racionális vagy, logikus és borzasztóan szisztematikus az életed minden területén, így vonakodva futod át a horoszkópodat, vagy hagyatkozol a csillagok útmutatására. A Tarotban pont ezért a Remete a lapod (9-es szám), a téged ért hatások pedig a Merkúrból származnak, ami a 8-as számmal van egybefonódva. Szerdán hozhatod ki magadból a legtöbbet, a számaid pedig az oroszlánéhoz hasonlóan alakulnak a számjegyeid alapján.
Mérleg: 7, 11, 77
Igazi töprengő, mindig az egyensúlyra törekvő karakter vagy, aki szeretne olyan döntést hozni, ami lehetőleg mindenkinek jó. Kifejezetten erősítő szám az életedben a Vénuszból jövő 7-es és a Tarot Igazságossága, a 11-es. Használd őket önmagukban, vagy szorozd őket egymással, bármilyen formában számíthatsz ezekre a számokra.
Skorpió: 10, 13, 100
Nem véletlenül vagy olyan különleges, már csak azért sem, mert uralkodó bolygódnak, Plútónak nincs száma, szóval ez jelölheti a nullát – vagyis érdemes a 10-es vagy 100-as számokra építened, és vedd be a szerencsés hármas közé a 13-at, ami a Tarot kártyádat jelképezi. FYI: ami a napokat illeti, a kedd a te napod. Hold horoszkóp Nem igaz rád valami, amit a csillagjegyedről mondanak? A holdjegyed lehet az oka!
Nyilas: 4, 14, 56
Vicces vagy, vakmerő, nagyon szerethető, és akkor vagy igazán elemedben, ha te hozod meg a saját szabályaidat. A Jupiterből adott számodra a 4-es szám, a Tarot kártyádból pedig a 14-es szám következik. Használd őket önmagukban, vagy szorozd őket egymással – különösen csütörtökön hoznak neked szerencsét.
Bak: 5, 18, 45
A számodra igazán nyerő számok a Tarot-kártyádból (15) és állhatatosságodat megalapozó Szaturnusz bolygóból (3) fakadnak. Szorozd meg, oszd el, vagy add össze őket – mindhárom esetben igazi mázlit vonzanak majd be neked.
Vízöntő: 1, 11, 17
Titokzatos vagy, nagyon különleges és egyszerűen megismételhetetlen. A Tarot kártyádból a 17-est kapod, míg az uralkodó bolygódból (Uránusz) az 1-es szám jön. Szombaton és vasárnap hozhatod ki belőlük a maximumot.
Halak: 16, 20, 36
Romantikus, odaadó, szeretetteljes – magadra ismersz? Mivel a Tarotban a Hold a te lapod, ami a 18-as számot hozza magával, az uralkodó bolygódtól (Neptunusz) pedig a 2-est kapod, nem kell mást tenned, mint összeadnod őket, kivonni a kisebbiket a másikból, vagy megszorozni egymással a két számot, hogy maximumra csavard a mázlidat.
Forrás: cosmopolitan.hu
Ezt olvastad már?
Így ismerheted fel azt a személyt, akit már születésed előtt társadnak választottál