Családom, gyerekem van, miért nem tudom kiverni a fejemből a 15 évvel ezelőtti szeretőm?

Apám elhagyott minket, amikor tizenéves voltam. Talán az ő hiánya okozta, hogy újra és újra idősebb férfiak karjaiba menekültem, akiknek persze a legtöbb esetben feleségük volt. Ezért pár hét után eldobtak. Amikor Zolival találkoztam, akkor is épp összetört szívvel üldögéltem egy padon. Egy fagyival próbáltam megvigasztalni magam, de percenként elpityeredtem. Egy férfi álldogált pár méterre tőlem, várt valakit, nézegette az óráját, majd amikor látta, hogy leettem magam, odanyújtott egy papírzsebkendőt. Jól is jött, mert ami nálam volt, azt már telesírtam. Beszélgetni kezdtünk, leült mellém, és óvatosan érdeklődött, hogy mi a baj, én pedig kis hezitálás után kiöntöttem a szívemet. Megértő volt és vigasztaló. Megbeszéltük, hogy 3 nap múlva ugyanitt találkozunk, és megígértette velem, hogy addigra mosolyogni fogok. Aztán kapott egy hívást, elsietett.

Ezután már magától értetődő volt minden. Egy közeli kis panzióba kezdtünk járni. Mindig ő hívott engem, én sosem tudtam elérni. Azt mondta, a munkája miatt, meg hogy nem szeret telefonálni. Nem volt akkor még Facebook, nem lehetett lecsekkolni valakit, és amúgy is mindenáron hinni akartam neki. Egyre közelebb kerültünk egymáshoz lelkileg is, és úgy éreztem, ő végre minden korábbi csalódásomért kárpótol. De két hónap után hirtelen véget ért a szép álom. Zoli egyre furcsább lett, kedvetlen volt, majd egyszer csak megfogta a kezem, és kibökte: családja van. Feleség, gyerek. Megsajnált engem az elején, nem akarta, hogy benne is csalódjak, és kezdetben csak egy kis vigasztaló flörtnek gondolta az egészet. Nem hitte, hogy egymásba szeretünk. Könnyek között vallott szerelmet nekem, de azt mondta, nem válhat el a gyerek miatt. Összedőlt bennem a világ, mégis próbáltam megérteni. Ezúttal én szakítottam. Megértettem, hogy ha nem változtatok az életemen, újra és újra ugyanolyan a csalódás fog érni, mint eddig többször is.

Változtattam. Tíz hónap múlva megismertem a férjemet. Szerelem első látásra. Azóta már iskolás a fiunk és boldogan élünk. Mégis folyton eszembe jut Zoli, akitől az első, őszinte szerelmi vallomást kaptam, és akit azóta is kutatok a közösségi oldalon, hátha megtalálom. Talán csak egy mosolyt szeretnék adni neki a régi szép napok emlékére…

Forrás: blikkruzs.blikk.hu