Csak egyszer csaltam meg a férjemet. De akkor életem szerelmével

Huszonhét éve vagyok házas, és Sosem voltam az a könnyen belehabarodós típus. A férjem előtt egy udvarlóm volt, de inkább csak a hiúságomat legyezgette, hogy kísérget, nem éreztem semmi különöset iránta. Ha nagyon őszinte akarok lenni, a páromba se voltam halálosan szerelmes, de nagyon megszerettem, mert remek ember. Azt kell mondjam, hogy jó a házasságunk, született két szép gyerekünk, házat építettünk, a közös cél összekovácsolt bennünket. A férjemet tisztelem, becsülöm, sosem bántanám – bár egyszer nem tudtam uralkodni magamon.

Ártottam neki, igaz, a tudtán kívül. A viszonyomról nem szóltam neki, inkább lezártam, még mielőtt igazán elkezdődött volna... Nagyon nehéz volt elküldeni azt a másik férfit, mert életemben először igazán beleszerettem valakibe. Nem hittem volna, hogy valaki ilyen érzéseket, vágyakat képes kiváltani belőlem. Azt hiszem, én jobban szerettem őt, mint ő engem, de ez sem érdekelt. Örültem, hogy megtapasztalhatom az igaz szerelmet. Egyetlenegyszer lettem a övé, csodálatos volt, de megmondtam neki, hogy ez többször nem fordulhat elő, mert én elválni nem fogok, a családomat el nem hagyom, úgyhogy nincs értelme a folytatásnak.

Szomorúan, de tudomásul vette a döntésemet. Rengeteget sírtam akkoriban utána, de aztán szép lassan megnyugodtam. Azt nem állítom, hogy elfeledtem, mert, ha véletlenül összefutunk, úgy ver a szívem, hogy majd kiugrik a mellkasomból. De fegyelmezem magam, és bár nagy a kísértés, de nem omlom a karjába. Ha a gyerekeimre nézek, az enyéim  boldogságára, akkor tudom, hogy jól döntöttem. Csak a szívem ne fájna úgy néha-néha a nagy szerelmem után