Csak egyszer csaltam meg a férjemet, de akkor életem szerelmével

Sosem voltam az a csapodár típus. Mielőtt férjhez mentem volna, összesen egy udvarlóm volt, de inkább csak a hiúságomat legyezgette, hogy udvarol, nem éreztem semmi különöset iránta. Ha őszinte akarok lenni, a páromba se voltam halálosan szerelmes, de később nagyon megszerettem, mert csodálatos ember. Azt kell mondjam, jó a házasságunk, született két szép gyerekünk, házat építettünk, a közös cél (is) összekovácsolt bennünket. Én a férjemet tisztelem, becsülöm, sosem bántanám – bár most már be kell vallanom: egyszer nem tudtam uralkodni magamon. Ártottam neki, igaz, a tudtán kívül. A viszonyomról később sem szóltam neki, inkább lezártam, még mielőtt igazán elkezdődött volna.

Nagyon nehéz volt ezt megtennem, és elküldeni azt a másik férfit, mert életemben először igazán beleszerettem valakibe. Nem hittem volna, hogy bárki ilyen érzéseket, vágyakat képes kiváltani belőlem. Azt hiszem, én sokkal jobban szerettem őt, mint ő engem, de ez sem érdekelt. Boldog voltam, hogy végre megtapasztalhatom az igazi szerelmet. Egyetlenegyszer lettem a övé, és az egy csodálatos alkalom volt. Már akkor megmondtam: ez többször nem fordulhat elő, mert én elválni nem fogok, a családomat el nem hagyom, úgyhogy nincs értelme folytatni a kapcsolatot.

Szomorúan, de tudomásul vette a döntésemet. Rengeteget sírtam akkoriban utána, és aztán szép lassan megnyugodtam. Azt nem állítom, hogy elfeledtem, mert ha véletlenül összefutunk, úgy ver a szívem, hogy majd kiugrik a mellkasomból. De fegyelmezem magam, és bár nagy a kísértés, nem omlom a karjába. Ha a gyerekeimre nézek, az enyéim boldogságára, akkor tudom, hogy jól döntöttem. Csak a szívem ne fájna úgy néha az én nagy szerelmem után…

Forrás: blikkruzs.blikk.hu