Talán az is megesik, hogy magunk lépünk a sors helyébe, s teszünk arról, hogy az a gonosz, aki elszerette, elnyerte, megkapta azt, ami a miénk volt, vagy nekünk járt volna, bűnhődjön. Teszünk róla, hogy neki is fájjon, legalább annyira, mint nekünk fáj. Szenvedjen, éppen annyira, esetleg jobban, mint mi szenvedtünk őmiatta. És komolyan hisszük, hogy ha megbosszuljuk a rajtunk esett sérelmet, elmúlik belőlünk a fájdalom, a harag, a megbántottság
Sajnos azonban ez nincsen így. Mert addig, amíg a bosszúálláson törjük a fejünket saját sérelmünkkel foglalkozunk. Nem hagyjuk a sebet behegedni, nem várjuk meg, hogy elmúljon. Magunk teszünk azért, hogy sajogjon tovább. A bosszút a gyűlölet vezérli, a gyűlölet pedig saját lelki egészségünket teszi tönkre. Jó ez? Egyáltalán nem.
Persze megbocsátani nem könnyű. Kell hozzá jó adag empátia. Mégis érdemes néhány dolgot végig gondolni. Talán nem szándékosan okozott nekünk fájdalmat. Talán nem is sejtette, hogy megbánt ezzel minket. Talán őt is a bosszú hajtotta. És akkor? Soha nem lesz vége?
Ezért javasolják a szakemberek, hogy lépjünk ki a bosszúvágy ördögi köréből. Ha nem is tudunk megbocsátani, lépjünk tovább. Zárjuk le, hogy elindulhassunk egy új úton. S a büszkeség, hogy képesek voltunk nagyvonalúan megbocsátani, még a bosszú érzésénél is édesebb lehet.
Facebook
Pinterest