Bocs, szívem, többet keresek nálad!

Féltek, fiúk?

Van a pasikban egy ősi ösztön, mely szerint a férfi dolga eltartani az ő asszonyát, pláne a családot, s feltehetően már az édesapjuk közelében is ezt látták, tehát nemcsak a génjeiben hordozzák, de örökölték is ezt a viselkedésmintát. Arról nem is beszélve, hogy sok férfi egyszerűen veszélyben érzi magát, ha a nő is keres, független anyagilag, ennek több oka is van: „Nem lesz szép, amit mondok, de nem szeretném, ha a feleségem többet keresne nálam. Hogy miért nem? Hát mert én vagyok a férfi. Nélkülem is megélne, de talán nem olyan kényelemben, mint ahogy együtt. Ha sokkal több pénzt keresne, elképzelhető, hogy kevesebbet gondolkozna, vajon elhagyjon-e, ha gond lenne köztünk, vagy találkozna egy vonzó férfival. Igen, félek. Biztosan meginogna a pozícióm” – mesélte a múltkor Csaba barátom.

Tamáséknak pedig emiatt ment tönkre a kapcsolatuk: „A barátnőm 3 évig otthon volt a gyerekkel, közben egyetemre járt még, én voltam az egyetlen kereső, tömve adóságokkal nyomorogtunk, de boldogok voltunk. Aztán lediplomázott, a gyerek óvodás lett, ő elhelyezkedett, rögtön két állása is lett, s egyre több lett a pénzünk, és minden a feje tetejére fordult. Rengeteget dolgozott, szombatonként is ment, mi pedig egyre messzebb kerültünk egymástól. Már ő fizette a csekkeket, külön bankszámlát nyitott, s volt, hogy hónap végén ő utalt nekem, amikor elfogyott a fizetésem. Már nem szűkölködtünk, de azt érzem, éket vert közénk a pénz, s az a fajta függetlenség, amit a barátnőmnek nyújtott. Én kezdtem egyre jelentéktelenebbnek érezni magam, majd el is költöztem. Nem tartóztatott.”

Ádáméknál is megváltozott a helyzet, amióta a felesége jól keres: „Amíg otthon volt, és csak én kerestem, ő végezte az összes házimunkát. De amióta dolgozik, ráadásul pontosan annyit, mint én, már nem dőlhetek hátra, amikor hazaérek, hanem nekem is ki kell vennem a részemet a háztartási munkákból: mosogatok, kiteregetek, és hétvégenként segítek takarítani. Engem ez kifejezetten nem zavar, de azért jobb volt, amíg ő itthon biztosította a hátteret, én pedig mentem egész nap.”

Titkolózzunk? 

A gyors és egyszerű válasz erre az lenne, hogy naná! Amennyiben nem akarunk konfliktust s nem akarjuk megalázni a férjünket, akkor valljunk be otthon pár tízezerrel kevesebbet. De akkor hazudjunk egy életen át? – adódik a kérdés ezek után, s elég hamar kiderül, hogy nyilvánvalóan ez sem egy jó megoldás. Egyetlen út van csak, mint általában minden irányban, a nyílt kommunikáció. Előbb-utóbb le kell ülni, elővenni a bankszámlakivonatokat, és egyeztetni.

Egy tökéletes világban a párok nyíltan és őszintén tudnak beszélni a pénzről, nem tabu, s úgy tekintenek a bevételekre, mint egyfajta közös tulajdonra, s hogy ki milyen arányban járul hozzá, szinte nem is fontos, hiszen egyenlően oszlik el a családtagok között. A rideg valóság azonban nyilvánvalóan nem ez. A világ változik, s nemcsak a nőknek, de a férfiaknak is alkalmazkodni kell ehhez. A nőknek azt kell talán megtanulni, hogyan lehet mindezt tapintattal, gyengédséggel és mélységes szeretettel kezelni, a férfiaknak pedig azt, hogy a férfierő, a család támogatása nem pénzben mérhető  érték. Sokkal több annál.

Forrás: ridikul.hu