Az őszinte valóság: 4 dolog, ami megváltozik a szexben 30 felett
A húszas évek próbálkozásokkal teliek, jó esetben a nők megtapasztalják, mit szeretnek, hogyan működik a testük, milyen partnerrel érzik maradéktalanul boldognak magukat, és egy-két ügyetlen éjszaka is belefér. A nagy élet viszont a harminchoz érve kezdődik, legalábbis ez a hír járja.
Pontosabban a fülledt éjszakák, amikor egy nő már igazán tisztában van szexualitásával és képes uralni is azt. A vágyak kiteljesedésének időszaka ez, amikor a nő magához ragadhatja a kontrollt, irányíthat és akár ajtót nyithat piszkosabb fantáziáinak is. Egy szó, mint száz, 30 éves korunk felett nagyon is megváltozik a szex, ám, 1-2 dolog még így is bekavarhat.
Minden nap szex? Egy friss tanulmány szerint a párok a legnagyobb boldogságról akkor számoltak be, amikor hetente egyszer szexeltek. A kutatók több, mint 30 000 ember adatait vizsgálták meg, és arra a következtetésre jutottak, hogy bár az ennél ritkábban folytatott szex ronthatja az önértékelést és a jókedvet, a heti egy az ideális. Pláne, hogy a heti kétszeri szex nem tette kétszer olyan boldoggá az embereket.
A fogamzásgátló tabletták megakadályozzák az ovulációt, ami csökkenti a tesztoszteronszintet, és növeli a tesztoszteronhoz kötődő fehérje mennyiségét, ami azt jelenti, hogy kevesebb áramlik majd szabadon a véráramban. Emiatt azonban szárazabbnak fogja érezni magát odalenn a nő szex közben, így sajnos nem is lesz olyan kényelmes vagy felhőtlen a gyönyör. Kevés nő választ a tabletta helyett más fogamzásgátló módszert, így ajánlott a síkosító beszerzése.
A szakértők szerint a tesztoszteron, ami nemcsak a férfiak libidóját befolyásolja, hanem a nőkét is, bizony a 20-50 éves időszakban változó termelődést mutat. Akár 50%-kal is csökkenhet a mennyisége a stressz miatt. Legyen az kapcsolati, munkahelyi, anyagi vagy bármilyen hátterű stressz, az bizony padlóra küldheti a vágyat. Márpedig míg 20-as éveinkben nem kell megküzdeni az élet nagy dolgaival, addig a 30-as életszakaszban már nagyon is, így sajnos ezen a téren romlik a szexuális együttlétek minősége.
A jó hír a végére, hogy a 30 feletti szex sokkal többször végződik orgazmussal, mint a húszas éveinkben. Ennek oka, hogy a nő már ismeri a saját testét és szükségleteit, másrészt tud önmagára koncentrálni és tisztában van azzal is, hogy a szex jóval túlmutat a testén, sokkal inkább érzelmi és lelki ráhangolódás kérdése is.
Forrás: joy.hu