Az anyagiak is megölik a szerelmet – Miért boldogabbak azok a párok, akik közös kasszával rendelkeznek?

Minden tartós párkapcsolat négy lábon álló asztal, ahogyan Füst Milán ihletése alapján Popper Péter is írja. Három lábon állva, még elbilleg, de mindvégig ott leselkedik, rejtőzik az instabilitás zavaró, kényelmetlen állapota. Csupán két lábon állva pedig szégyenletesen összeomlik. Mi tart össze tehát egy kapcsolatot? Mi az a ragasztó, amitől bármilyen viharok jönnek, érinthetetlenné válik, és ha mégis hagytuk megtépázni, akkor megjavítjuk, és nem lecseréljük, bármit súg-búg, és bármilyen üzenetet is közvetít ez a „szedd fel-dobd el társadalom”? A négy láb tartja össze: a mély, elkötelezett szeretet, a közös értékrend, az örömet hozó, szenvedélyes szexualitás és a bizalmon alapuló gazdasági közösség. És tartja mindaddig odaadóan, figyelemmel és hűséggel, amíg még fontos, amíg prioritása van.

Felnőtt az az ember, aki nem csak befogadni akar, hanem megtanulja adni, szórni a szerelem bőségét, tud elköteleződni, felelősséget vállalni. Képes közös jövőképet tervezni, elsajátítva és befogadva a MI tudatot többes számban beszélni, egyetlen ember mellett a döntést meghozni, és megérti, hogy a házasság nem csak érzelmi, hanem gazdasági szövetség is. Fel kell nőnünk, érzelmileg is felnőtté kell válnunk ahhoz, hogy szövetségként élhessük meg a szerelmet. A szerelem nem elég, ha nem jár együtt tudatossággal, megfelelő önismerettel, ezen belül érzelmi intelligenciával, kompromisszumkészséggel, szeretetalapú kommunikációval, lemondással, türelemmel, döntéssel és összetartó szeretettel.

„A házasság is gazdasági kapcsolat, gyerekek! El ne felejtsétek! Mert olyan csak az olvasókönyvekben van, hogy a nyomor nem öli meg a szerelmet. Megöli.” A pénz gyakran erősebb tabu, mint a szex. Az anyagi helyzet előbb-utóbb terítékre kerül egy kapcsolatban, de még mindig nagyon ritkán tudunk erről nyíltan, őszintén beszélgetni. Gyakran ha a párok nem anyagi kérdéseken veszekednek, akkor is azon veszekednek, csak nincs bátorságuk kimondani, vagy maguk sem látják, hogy pontosan mi is a vitatéma. Vitassuk meg inkább, hogy mik a hosszú távú céljaink? Mennyi áldozatot vagyunk hajlandók hozni azért, hogy elérjük őket? A te adósságod az én adósságom is? Ma a kapcsolatok kávéautomata-üzemmódban működnek, és folyamatos gyanakvással méricskéljük a kapcsolatba beleadott önrész mértékét. Amíg ezt vizsgálgatjuk, addig egy hajszálnyit sem értettük még meg, mit jelent a társ fogalma, mit jelent társként viselkedni. A mai párok többsége ma individualista viszonyok között él, nem költöznek össze, külön kasszájuk van, és nem tartoznak egymásnak semmivel. Valódi szövetség azonban csak a „MI” tudat végérvényes létrejöttével, és annak folyamatos fejlődésével jöhet létre, és ebbe beletartozik a bizalmon alapuló pénzügyi közösség. Boldogságunk alapja többé már nem az én-tudat, az egyszemélyes élet, hanem a házassággal „közös vállalkozásba” vágtunk, melynek közös kassza a természetes velejárója.

*A pénzügyi közösség elmélyültebb érzelmi biztonságot teremt,* párokkal végzett interjúk során kiderül, hogy *a közös kasszával rendelkezők boldogabbnak, kiegyensúlyozottabnak ítélik meg magukat, éppen azért, mert egy kölcsönös bizalmon alapuló, védelmező kapcsolódásban léteznek. Boldogabbak, mert minél inkább megosztják a költségeket, annál inkább erősödik a szövetség érzése, a közös a felelősség, ez pedig elhozza a vágyott biztonságérzetet, erősíti a kötődést és a bizalmat, ami kapcsolatuk fejlődéséhez szükséges.

* A házasság a másiknak való feltétel nélküli, teljes önátadást jelenti, minden nehézségével, örömével, a jó és kevésbé jó folytonos körforgásával, dinamikájával. Ezt a fajta elkötelezettséget igazi döntés nélkül nem lehet eljátszani, nem lehet félig benne lenni. Mert vagy teljesen átadom magam, vagy nem. /Megosztom veled a dolgaimat, mert fontos vagy. Megosztom veled az örömömet, a negatív érzéseimet, az erőforrásaimat, a pénzemet, az otthonomat, a tapasztalataimat és mindent, amivel kapcsolatunk erkölcsileg gazdagodik./ Manapság nehéz ezeket a szavakat kimondani. Milyen szépen érzékelteti mégis mindezt Gyurkovics Tibor Hajnal című versében: „Szeretlek. Gyöngyöm a gyöngyöd/Tiéd a sóm, kanalam/mezítlen kell idejönnöd, /hogy rádadjam, ami van. Az elköteleződés olyan döntés, amelyet nap mint nap meghozok a társam jólléte, kapcsolatunk fejlődése, gazdagodása érdekében. Döntés arról, hogy befektetek, invesztálok, időt, energiát, figyelmet, jelenlétet rakok bele, és nem sajnálom, bármit megadok érte, hogy működtessem. Elköteleződni annyi, hogy megért bennem a gondolat: döntöttem, készen állok arra, hogy mától másként tegyem a dolgaimat. Nem igazi az a szerelem, amiből hiányzik ez az odaadó önkéntesség, amellyel minden rezdülésemmel a társam mellett állok, mert a kapcsolatunk odaadás, együtt tervezgetés, fejlődés, és annak az átnyújtása, amik vagyunk, és mindenünk, amink van.

Forrás: kiralyeszter.com