Anyaapa, a hétköznapi szuperhős

Népességkutatási adatok szerint egyre több az egyszülős család. Gyakran olvasni gyermeküket egyedül nevelő nőkről, de mi a helyzet a férfiakkal? A KSH adatai szerint ma Magyarországon közel 70 ezer gyermeket az édesapja nevel egyedül. Mivel én is ilyen „apás gyermek” voltam (és vagyok a mai napig), ezt az írást most neki szentelem.

Erősnek maradni minden helyzetben

Egyedül maradni egy vagy több gyermekkel valószínűleg a világ egyik legnehezebb feladata. Egyedül cipelni a felelősséget, helytállni a munkában, és mindig erősnek maradni, akkor is, ha legszívesebben a világ háta mögé menekülnénk. Nekem ugyan még nincsen gyermekem, de így tudom elképzelni az egyedülálló szülőséget – legalábbis így láttam édesapámon. 42 évesen maradt egyedül egy 17 éves tinédzser lánnyal és egy 6 éves kislánnyal. Ráadásul teljesen megtörve, miután másfél éves lélekszaggató küzdelem után elvesztette élete szerelmét, édesanyámat. Hogyan folytassa tovább egyedül? Hogyan lesz képes mindent megadni a gyermekeinek? Vajon elég lesz hozzá? Ezek az ijesztő érzések cikáztak benne, mint azt nemrégiben elmesélte nekem.

Kettő az egyben

Mindent megtett, hogy pótolja édesanyám hiányát. A legjobb tudása szerint próbált meg nevelni, és úgy elárasztott a szeretetével, hogy az a külvilág számára már majomszeretetnek tűnhetett. Az összes szülői értekezleten ott volt, szinte minden nap főzött – a főzelékeket is mindig belémimádkozta… –, és bármit kiejtettem a számon, megkaptam. Ez utóbbi így utólag belegondolva hiba volt a részéről, de ki róhatná fel neki? Tudom, hogy ezzel is kompezálni próbált, nem akarta, hogy bármiben hiányt szenvedjek. Tényleg mindent megtett, de amikor „női” problémákkal kellett szembenéznem, nem igazán tudott mit kezdeni a helyzettel. Sokan mondogatták neki, hogy miért nem házasodik újra, ám beengedni valakit az életébe/életünkbe nem volt könnyű. Voltak próbálkozások – és rajtam sosem múlt, kedveltem a „jelölteket” –, de a rám fordított figyelmét nem tudta megosztani, és ezt a barátnők is érezték. A nővérem pedig 19 évesen elköltözött otthonról, mert így próbált menekülni a fájdalom elől. Néhány évig nem is tartotta velünk olyan szorosan a kapcsolatot, később aztán visszatért az életembe, és ez sokat segített a „női beszélgetések” megélésében.

Hála

Szakemberek szerint a férfiak általában kevésbé mutatják ki az érzelmeiket és a gyengédséget, a gondoskodást édesanyjuktól tanulják meg leginkább a gyermekek. Nos, mi rácáfoltunk erre a megállapításra. Apukám a mai napig minden beszélgetésünk alkalmával elmondja, mennyire szeret mindkettőnket, és akármikor meglát minket, egyből megölel és egy puszit nyom a fejünk búbjára. Tudom, hogy ő sem tökéletes, és felnőtt fejjel már felismertem azokat a nevelési bakikat, amiket elkövetett. Számára az jelentette a sikert és a biztos jövő alapját, ha minél jobb jegyeket szereztem az iskolában. Érettségi után nem hagyta, hogy újságírást tanuljak, mert szerinte abból nem lehet megélni. Tudom, hogy ezeket mind kizárólag az én érdekemben tette, mert biztos akart lenni abban, hogy egyedül is megállom a helyem a világban. És ezért hálás vagyok neki. És hálás vagyok azért is, hogy még mindig úgy kezel, mint a pici lányát. És hogy bármilyen hibát követhetek el az életben, ő sosem szűnik meg apának lenni és feltétel nélkül szeretni.

Forrás: ridikul.hu