Mi már látjuk őket összenőve, együtt játszani, strandolni, felnőttként egymást támogatni – a nagyobb gyereknek azonban a kistesó csupán egy nagy púp anya hasán, később meg az ő hátán. Persze előfordulhat, hogy megússzuk a testvérféltékenységet, de valljuk be, ez csak elvétve fordul elő. A legtöbb gyerek, ha máshogy nem, extra bújóssággal jelzi, hogy érzi a hatalmas változást a család életében. Ha már felnőttként nem emlékszünk a saját negatív érzéseinkre, vagy nincs testvérünk, jobban megérthetjük gyerekünk érzéseit, ha elképzeljük, hogy férjünk egy másik nővel jön haza, hogy mától ő is itt lakik, és tessék szeretni, ő attól még ugyanúgy szeret minket is. Persze sarkos a példa, de a nagyobb gyerek bizony veszélyben érezheti saját pozícióját, édesanyját, édesapját, a játékait, nagyszüleit, a családban elfoglalt helyét és kiváltságait. Mi lesz, ha már nem ő lesz a legkisebb?
Hogyan mondjuk el?
Akárhány éves a nagyobb gyerkőc, már a terhesség idején meséljünk neki a növekvő kistestvérről. Fontos, hogy ezek tényleg beszélgetések legyenek, hagyjuk, hogy ő is elmondja a véleményét, akár kifejezze a nemtetszését, feltegye a kérdéseit! Minél többet mutatunk neki a pici kiságyából, ruháiból, annál kevésbé érzi majd őt idegennek – viszont azt ne várjuk, hogy a nagyobb csemete feltétlen csatlakozzon izgatott babavárásunkhoz, és velünk vasalgassa a kis rékliket. Ha úgy könnyebb, vegyünk olyan könyveket, amik a testvér témába vágnak, és ha a gyerek igényli – nem kell állandóan –, akkor meséljünk neki ezekből, vagy éppen vegyük elő az ő babanaplóját! Így a nagyobbacska játékosan és a maga nyelvén értheti meg a helyzetet.
Ne csináljunk szülőt az idősebb testvérből!
Természetes, hogy tervezünk, és ezt megosztjuk a gyermekünkkel is. Azt is tudjuk, hogy az első hónapok nehezek lesznek. Mégse tegyünk kötelezővé már előre dolgokat! Ne mantrázzuk, mennyire szeretni fogja a kistestvért, mert elképzelhető, hogy eleinte nem fogja szeretni egy kicsit sem. Cukinak sem látja majd úgy, ahogy mi. Sőt, a várva járt játszótárs helyére egy csecsemő jön, akivel még legalább fél-egy évig egyáltalán nem lehet úgy játszani, ahogy azt a nagyobb gyerek elképzeli. Még egy kötelező körtől mentsük meg magunkat: ne helyezzük a szülői szerep egy részét a nagyobb gyerekre! Természetes, hogy segítségre lesz szükségünk, de ezt kérjük a felnőttektől! Persze a nagyobb gyerek életkorának megfelelő önállóságot elvárhatjuk – és még ez is lecsökkenhet a testvérféltékenységtől, amikor a nagyobb is kicsinek akarja érezni magát –, de ne kérjük meg arra, hogy vigyázzon a babára, mint a szeme fényére, és álljon bébiszitterként készenlétben! Segítsen annyit, amennyit eddig is segített, ha szívesen részt vesz a kicsi körüli teendőkben, mert így nem érzi magát kizárva az anya-baba körből, akkor engedjük, de ha nem akar, az sem baj! Majd a kíváncsiság elvégzi a maga dolgát. Ne mondogassuk neki, hogy „te vagy a nagyobb, te vagy az okosabb”, mert a nagyobb gyerek épp határozottan nem élvezi, hogy nagyobb lehet.
Hogyan javíthatunk a helyzeten?
Ha már nemcsak közeledik, de már javában dúl a tesóféltékenység, ha a nagyobb gyerek egy évet repült vissza az időben, cumit követel, pelenkába kakil, nem hajlandó oviba menni, kereken megtagad minden alkalmazkodást, és üvöltve vágja földhöz a kicsi játékát, akkor már tudhatjuk, hogy ennél rosszabb talán nem lesz. Fontos, hogy szenteljünk elég időt a nagyobb gyerekre is, vigyük el külön is sétálni, vagy olyan helyre, ami valós életkorának megfelelő! Nem muszáj egy szobában aludnia, egy kádban fürödnie, egy mesét hallgatni mind a két – vagy több – gyereknek, ha ezt nem igénylik, és meg tudjuk oldani. Természetesen az agresszív kitöréseket is tudnunk kell kezelni, megtalálni az egyensúlyt a kicsi védelme és a nagy érzéseinek megértése között – ez pedig mindig nehéz. Ha a szorongásnak már nagyon határozott jelei vannak, például alvás- vagy evészavar, extrém agresszió, akkor nyugodtan forduljunk szakemberhez, gyerekpszichológushoz, aki a családra szabottan segít megoldani a helyzetet. Enyhébb tünetek esetében az idő nyújthat megoldást, amikor a kicsi elég naggyá válik ahhoz, hogy igazán játszani lehessen vele.
Forrás: ridikul.hu
Facebook
Pinterest