Felfoghatatlan, hogy valaki mást ölel, valaki mást mutat be a barátainak, a családjának, és a legnehezebb megemészteni, hogy ezt a valakit, úgy szeresse, ahogy rég engem.
Tudhattam volna, hogy egyszer eljön ez is, mégse várhatjuk a volt szerelmünktől, hogy fogadjon utánunk szüzességet. Ellenkező esetben, bennem fel se merült, hogy ne ismerkedjek, sőt, eleinte versenyként fogtam fel, hogy előbb találjak valakit, mint ő. Így randi, randit követett az életemben, és kezdtem elfeledni az arca ívét, az illatát, a csókjait. Aztán beütött krach.
A közösségi média egyik platformján, ahonnan nem volt szívem letörölni, láttam egy képén, ahogy egy ismeretlen nővel állnak kézen fogva egy koncerten. A nő arca a férfi vállához simult, és a férfi úgy nézte a nő arcát, ahogyan régen az enyémet. Kellett néhány perc, hogy felfogjam mit láttam. Újra és újra megnyitottam a képet, és közben attól féltem, megbolondulok. Végül lecsaptam a laptop tetejét, és felhívtam a barátnőim a segítség reményében.
Jó volt kisírnom nekik a fájdalmam, de ők sem tudtak többet mondani, minthogy várható volt, hogy egyszer továbblepjen, és az élet megy tovább. De vajon szereti őt, úgy ahogy engem szeretett? Vajon az új nő meg tudja majd úgy nevettetni, ahogy rég én tettem? Miért pont őt választotta? Miben lehet jobb nálam? – Fárasztottam a barátaimat a költői kérdéseimmel, majd egyszer csak elöntött valami furcsa megnyugtató érzés; Ez a dolog köztünk nem működött. Számtalan oka volt. Talán az új barátnő majd elviseli az exem rosszabbik énjét, talán köztük nem lesz annyi félreértés és vita. Nem tudhatom. Csak abban lehetek biztos, hogy már nem én vagyok az, akinek ezt meg kell oldania. Ez most már valaki más feladata, és ez a felismerés felszabadít.
Forrás: ridikul.hu
Facebook
Pinterest