Sok nő szenved ettől a jelenségtől, és sokan nem is tuják, hogy betegek. A társfüggő évekig, akár évtizedekig élhet olyan kapcsolatban, mely elszívja erejét, rombolja személyiségét, megalázza nap, mint nap. Fontos tudni, hogy a kapcsolatfüggők nem csupán nő-férfi viszonyban állhatnak egymással. Lehet ilyen viszony főnök-alkalmazott vagy szülő-gyerek között is. Egy harmonikus kapcsolatban mindkét fél ugyanannyit fektet a kapcsolatba, legalábbis ideális esetben.
A társfüggőség már egy kicsit más. Szakemberek szerint ennek lényege, hogy a nő párja mögül kilépve sebezhetőnek, tehetetlennek érzi magát. A pszichológia is csak közel húsz éve ismerte fel, hogy az olyan komoly problémák hordozói mellett, mint a szenvedélybetegség, gyakran megjelenik egy társ, aki eltűri az alkoholizmussal, egyéb függőségekkel küzdő, vagy „csak” agresszív ember melletti élet gyötrelmeit.
A legnagyobb veszélye is éppen ez, hogy olyan férfi mellett maradnak a nők, akik sakkban tartják. Így hosszú ideig képesek elviselni egy számukra fájdalmas kapcsolatot. Hogy felismerd, akár magadon, akár a környezetedben arról több jel is próbál figyelmeztetni.
Ilyen az alacsony önértékelés, amikor a társfüggő gyakran hibáztatja, ostorozza önmagát, de felháborodik, és rosszul viseli, ha mások bírálják. Elhárítja a dicséretet és méltánylást, de letörtté válik, és rossznak, haszontalannak érzi magát, ha nem dicsérik
Ilyen a kényszeresség, amikor nagyfokú aggódást érez mások problémái miatt. A legapróbb dolgok is sokáig izgatják, és állandóan másokat ellenőriz.
De megjelenik a kontrollálás, amikor nem engedi, hogy a dolgok a maguk természetes útján történjenek meg körülötte és a tagadás. Amikor úgy tesz, mintha azok nem léteznének. Jellemző, hogy sokkal jobb színben tünteti fel a helyzetet, mint az amilyen valójában. Ha ezeket tapasztalod ne késlekedj a segítséggel, akár adnod kell, akár kérned.
Forrás: ridikul.hu